Kreml: Moszkva tanulmányozza a csúcstalálkozóra vonatkozó amerikai javaslatot

Kreml: Moszkva tanulmányozza a csúcstalálkozóra vonatkozó amerikai javaslatot

16:50 Április 14, 2021

Politika 1937 4 хвилини

Oroszország tanulmányozni és elemezni fogja a Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozójára vonatkozó washingtoni javaslatot – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

„Egyelőre korai még ennek a találkozónak a konkrétumairól nyilatkozni” – mondta Peszkov a csúcs lehetséges helyszínére és időpontjára vonatkozó kérdésre válaszolva. „A vezetők megállapodtak, hogy a témáról a továbbiakban diplomáciai csatornákon fognak tárgyalni” – tette hozzá.

Peszkov szerint az előkészületek még nem kezdődtek meg. A szóvivő nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy vajon Moszkva az előzetes egyeztetés során fel fogja-e vetni, hogy Biden kérjen bocsánatot, amiért egy tévéinterjúban igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint. Az orosz tisztségviselő tárgyilagosnak nevezte a két elnök „időben meglehetősen hosszú” tárgyalásának hangnemét. Közölte, hogy az Oroszországban elítélt ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij ügyéről a felek nem ejtettek szót.

Peszkov beszámolója szerint Moszkva tovább tanulmányozza Putyinnak a Biden által kezdeményezett, április 22-23-i klímacsúcs-videokonferencián való részvételének kérdését is. Mint mondta, az eseménnyel kapcsolatos információk csak most kezdenek érkezni az orosz félhez.

A személyes csúcstalálkozóra szerdán tett javaslatot Biden, amikor telefonon felhívta Putyint. Az indítvány értelmében a két elnöknek egy harmadik országban kellene találkoznia az elkövetkező hónapokban. Finnország szerdán kifejezte készségét egy újabb orosz-amerikai csúcs megrendezésére.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán a Vesztyi FM rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok nem követelheti Oroszországtól vagy bármely más országtól, hogy politikája kiszámítható legyen, miközben „az elmúlt 10 év alatt a világ legkiszámíthatatlanabb állama lett”. Kijelentésének alátámasztására a klímaegyezmény, az iráni atomalku, a hadászati stabilitás és a nemzetközi szervezetekben való tagság kérdésében tanúsított amerikai magatartását hozta fel példának. Közölte, hogy Oroszország a kölcsönös előnyök elvére kívánja alapozni viszonyát az Egyesült Államok népével, de nem hagyhatja figyelmen kívül Washington oroszellenes retorikáját és lépéseit. Azzal kapcsolatban, hogy Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes kedden Oroszország „ellenségének” minősítette az Egyesült Államokat, Zaharova így fogalmazott: „Azok a bejelentések és lépések, amelyeket (Washington részéről) hallottunk, nem hagyott számunkra más lehetőséget a helyzet leírására.”

Forrás: MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei