Negyedszer is Boriszov, ismét a jobbközép nyert Bulgáriában

Negyedszer is Boriszov, ismét a jobbközép nyert Bulgáriában

11:45 Április 5, 2021

Politika 2383 2 хвилини

Українська

A hivatalban lévő miniszterelnök, illetve a jobboldali Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű párt nyerte a bolgár parlamenti választásokat az exit pollok szerint.

Az országa politikáját kisebb megszakítással 2009 óta irányító Bojko Boriszov és pártja a szavazatok mintegy 26 százalékát kapta meg.

A második helyen az ellenzék legnagyobb pártja végzett. A Kornyelija Nyinova által vezetett Bolgár Szocialista Párt (BSP) – a kommunistákat is magában foglaló választási koalíciója – a szavazatok közel 18 százalékára számíthat.

15 százalék körüli eredménnyel végezhet a tavaly februárban alakult populista „Vannak ilyen emberek”, amelyet pártként júniusban jegyeztek be. A showman-ből politikussá lett Sztanyiszlav Trifonov pártja ezzel rövid idő alatt a harmadik legnagyobb erővé vált Bulgáriában.

Mivel abszolút többsége nem lesz, Boriszov pártja vélhetően – továbbra is az Egyesült Hazafiak nacionalista szövetséggel – koalícióban kormányoz majd.

A választást mérsékelt részvétellel, a koronavírus-járvány miatti szigorú járványügyi szabályok betartásával rendezték.

Forrás: euronews.com

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei