Új államfőt választott Koszovó

Új államfőt választott Koszovó

09:07 Április 5, 2021

Politika 2120 2 хвилини

Українська

Vjosa Osmani korábbi házelnököt és megbízott államfőt választotta Koszovó új köztársasági elnökévé a pristinai parlament vasárnap – számolt be az MTI.

A politikust a szavazás harmadik körében választották meg.

Az elnökválasztáshoz kétharmados többségre van szükség a 120 tagú parlamentben. A koszovói képviselőház azonban a szombati szavazáson határozatképtelen volt, míg vasárnap két körben sem sikerült megválasztani az államfőt. A harmadik körben már elegendő az egyszerű többség is ahhoz, hogy megválasszák az államfőt, ám a határozatképességhez ebben az esetben is 80 képviselő jelenlétére van szükség. Vasárnap 82-en vettek részt a szavazás harmadik körében, 71-en támogatták Vjosa Osmanit, míg 11 szavazócédula érvénytelen volt.

A 38 éves Vjosa Osmanit a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) jelölte, és Albin Kurti miniszterelnök személyesen is támogatta. Ezzel minden fontos állami tisztség az Önrendelkezéshez került, hiszen a miniszterelnökön és a házelnökön kívül már a köztársasági elnök is a párt soraiból került ki.

Vjosa Osmani korábbi házelnök megbízott köztársasági elnökként vezeti az országot azóta, hogy novemberben Hashim Thaci lemondott az államfői posztról azért, mert a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség vádat emelt ellene. Az új elnököt a legkésőbb hétfőig kellett megválasztani, ellenkező esetben ismét előrehozott választást kellett volna kiírni.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei