Párizs szerint legalább június végéig várni kell a Szputnyik V európai engedélyezésére

Párizs szerint legalább június végéig várni kell a Szputnyik V európai engedélyezésére

12:20 Április 2, 2021

Politika 3459 4 хвилини

Українська

Nem várható a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina európai uniós engedélyezése június vége előtt – jelentette ki csütörtökön a francia Európa-ügyi államtitkár.

Clément Beaune

„Van egy első vizsgálati szakasz, amelyet tudományos értékelésnek nevezünk, és valószínűleg, ahogy hallottuk, ez legalább június közepéig eltart” – mondta Clément Beaune a szenátus európai ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán. „Ezt követően az utolsó fázis az Európai Gyógyszerügynökség véleménye a piacra kerülés engedélyeztetéséről, amely néhány hetet vesz igénybe. Azaz ez nem olyan oltás, amely feltehetően június vége előtt engedélyezett lesz” – tette hozzá. „Júniusban az Európai Uniónak sokkal több vakcina áll majd rendelkezésére (más gyártóktól), a kereslet kevésbé lesz jelentős (az orosz oltóanyagra)” – hangsúlyozta.

Beaune más francia politikusokhoz hasonlóan úgy vélte, hogy Moszkva gyártókapacitásai korlátozottak, és az orosz kormányt azzal vádolta meg, hogy a Szputnyik V vakcinát propagandaeszközként használja a nemzetközi színtéren. „Vannak geopolitikai lépések vagy kommunikációs eszközök, amelyeket orosz barátaink arra használnak, hogy mutassák, mennyire jelen vannak az Európai Unióban” – fogalmazott. Hozzátette: „Ne legyünk naivak, az oroszoknak az Európai Uniót megosztó stratégiája eddig hálaistennek nem működött, néhány bicskaszúrást leszámítva.”

Clément Beaune ugyanakkor hozzátette, hogy a francia kormány „nem zár ki semmilyen megoldást, semmilyen lehetőséget, de ne legyenek illúzióink az orosz vagy kínai vakcinákat illetően”. A kormánytag azt is elmondta, hogy Franciaország arra kéri az európai tagállamokat, hogy még a nyár előtt tegyék le az asztalra azt a több milliárd eurót, amelyre a koronavírus elleni második generációs oltás kifejlesztésére szükség van, annak érdekében, hogy az Európai Unió ne szenvedjen még egyszer hátrányt az oltóanyagok beszerzésében. Párizs még a nyár vége előtt egy nemzetközi konferencia összehívását javasolja a kérdésben.

„Sok pénzt kell az asztalra tenni, feltehetően több milliárd eurót” – mondta az államtitkár, emlékeztetve arra, hogy az Egyesült Államok 14 milliárd dollárral támogatta az első generációs vakcinák kifejlesztését. A második generációs oltóanyagok a koronavírus fertőzőbb és ellenállóbb variánsai ellen szolgálnak majd.

Clément Beaune jelezte, hogy az Európai Uniónak az új egészségügyi költségvetése 5 milliárd euróról rendelkezik, a kutatásra pedig csaknem 100 milliárd euró áll rendelkezésre. Emellett Párizs szerint nemzeti pénzekkel is hozzá kellene járulni az európai vakcinafejlesztéshez.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei