Moszkva: a NATO-nak semmi köze az Északi Áramlat-2 gázvezetékhez

Moszkva: a NATO-nak semmi köze az Északi Áramlat-2 gázvezetékhez

08:49 Március 26, 2021

Politika 1867 4 хвилини

A NATO-nak semmi köze sincs az Északi Áramlat-2 gázvezetékhez – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak csütörtökön Athénban.

Grusko Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak a szövetség szerdai brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásán tett bejelentésére reagált, miszerint a tagállamok megosztottak az Északi Áramlat-2 ügyében, de a téma továbbra is napirenden marad a szövetségben. „A NATO-nak ehhez egyáltalán semmi köze sincsen” – mondta Grusko. Az orosz diplomácia helyettes vezetője szerint a NATO továbbra is a konfrontáció útján halad Oroszországgal, és a keleti szárny folyamatos erősítését továbbra is a „keleti veszéllyel” indokolja. Grusko a Moszkvával kapcsolatban megfogalmazott vádat visszautasította. Emlékeztetett rá, hogy a NATO válasz nélkül hagyta a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták szárazföldi telepítésének moratóriumára vonatkozó, 2019 szeptemberében megfogalmazott, és 2020 októberében megismételt orosz javaslatot, miután az Egyesült Államok felmondta az erre a fegyverkategóriára vonatkozó INF-szerződést.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva kifejezte készségét egy, az Oroszország és a NATO képviselői között megrendezendő találkozó megtartására abban az esetben, ha azon „tartalmas és egyenrangú párbeszéd alakulhat ki”. Megjegyezte, hogy erre vonatkozó nyugati javaslat még nem hangzott el. Mint mondta, a nyugati országok Oroszország feltartóztatására és elnyomására irányuló, nem szűnő erőfeszítései „szabad szemmel is kivehetők”. Mint mondta, a „majdhogynem erőszakos demokratizálásra” irányuló kísérletek már a Szovjetunió összeomlásának pillanatától érezhetők voltak. „Néha az úgynevezett lágy erő nem triviális, kemény célokat tűz ki maga elé” – nyilatkozott az Oroszországra a lágy befolyásolás eszközeivel gyakorolt nyomással kapcsolatban. Megismételte Moszkva korábbi állítását, hogy nem avatkozik be más államok belügyeibe, és hangsúlyozta: Oroszország támogatja a kulturális és humanitárius cserét, de ellenzi, hogy ezt idegen értékek másokra való rákényszerítésére használják fel.

Viktor Bondarev, az orosz parlementi felsőház védelmi bizottságának elnöke, a légierő volt főparancsnoka a Moszkvába akkreditált katonai attasék előtt kijelentette, hogy 2021-ben a NATO felderítő gépeinek tevékenysége csaknem 30 százalékkal megnövekedett az orosz határok mentén. Közölte, hogy az orosz légvédelem megtette a szükséges intézkedéseket. Ellenséges és provokatív természetűnek nevezte a hadászati légierőnek az orosz határok közelében való gyakorlatoztatását. Hangsúlyozta, hogy Moszkva nem kívánja fokozni a feszültséget, és felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz hadgyakorlatok nagy részét a határoktól távol szokták megrendezni. Bondarev kifejezte Oroszország készségét a konstruktív együttműködésre az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei