A román Nemzeti Liberális Párt alelnöke bírálata az európai parlamenti „aberrációkat”

A román Nemzeti Liberális Párt alelnöke bírálata az európai parlamenti „aberrációkat”

16:17 Március 23, 2021

Politika 3210 3 хвилини

Ne induljunk el az Isten általi alkotás megváltoztatásának irányába – mondta a legnagyobb román kormánypárt egyik vezető politikusa.

Ellenzi a legnagyobb román kormánypárt egyik vezető politikusa, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozók gyermeket fogadhassanak örökbe – írja a Magyar Nemzet.

Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke és európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen döntés „megváltoztatná a világot, amiben élünk”.

Hozzátette, amikor egy női pár vagy két férfi szerelméből gyerek jön a világra, akkor felülbírálható lesz ez az álláspont. „Ne induljunk el az Isten általi alkotás megváltoztatásának irányába” – mondta.

A korábban magyarellenes kijelenéseiről is ismert Bogdan egy televíziós interjúban nyilatkozott annak kapcsán, hogy az Európai Parlament fordítóinak előírnák: az apa és az anya szavak helyett csak a szülő meghatározást használják.

„Ha valaki azt hiszi, elveheti tőlünk azt az örömöt, hogy azt mondjuk, anya vagy apa, az nagyot téved” – fogalmazott az erdélyi Aranyosgyéresen született politikus, aki aberrációnak nevezte az európai parlamenti felvetést. – „Sok aberrációt láttam már az Európai Parlamentben, de a mostani javaslat ellen harcolni fogok. A legkonzervatívabb csoportot fogom erősíteni” – hangoztatta a PNL alelnöke.

Arra emlékeztetett, hogy a tapasztalatok alapján a gyerekek kilencvenöt százalékának az anya az első szava.

A Európai Parlament néhány nappal ezelőtt nagy többséggel elfogadott határozatával kapcsolatban, amely az LMBTQI- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális) közösség tagjainak szabadságát biztosító övezetté minősíti az uniót, Rareş Bogdan elmondta: tartózkodott a szavazásnál.

Azzal indokolta pártja EP-csoportjának álláspontját, hogy bár nem fogadták el módosító indítványaikat, el akarták kerülni, hogy „a szuper toleráns Romániát Lengyelországgal és Magyarországgal azonos kategóriába sorolják”.

Az anya, apa szóhasználatot tiltani kívánó EP-javaslatról a legnagyobb román ellenzéki párt egyik képviselője is nyilatkozott. Radu Cristescu, a Szociáldemokrata Párt politikusa egy újságírói kérdésre válaszolva ironikusan azt mondta: „Épp most gondoltam arra, hogy felhívom a Szatmárnémetiben élő édesanyámat, de nem tudom, miként szólítsam.”

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei