karpat.in.ua

Biden egy évre meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett szankciókat

Joe Biden amerikai elnök úgy döntött, hogy egy évvel meghosszabbítja az ukrajnai agresszió miatt bevezetett oroszellenes szankciókat, áll az amerikai Szövetségi nyilvántartásban szerdán közzétett dokumentumban.

A közlemény szerint, az Ukrajna körül kialakult helyzet „továbbra is komoly veszélyt jelent az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és külpolitikájára. Ezért a 2014. március 6-án bevezetett rendkívüli helyzetnek… 2021. március 6-a után is érvényben kell maradniuk.”

Az ukrajnai helyzet miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat Barack Obama elnök adminisztrációja vezette be 2014-ben. Az első korlátozó intézkedések 2014. március 6-án léptek hatályba, később – ugyanabban az évben, március 16-án, március 20-án és december 19-én – kibővítették a szankciókat.

A szankciók bevezetése óta évente 12 hónappal hosszabbítják meg.