Ukrajna és Németország megállapodást készít elő a hadköteles korú ukrán férfiak hazaküldéséről – berlini ukrán nagykövet
Kijev és Berlin tárgyalásokat folytat a hadköteles korú ukránok hazaküldéséről, már egy külön munkacsoportot is létrehoztak – jelentette be pénteken Olekszij Makejev, Ukrajna németországi nagykövete, számolt be az rbc.ua hírportál az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a nagykövet közölte, hogy a hazatoloncolás csak azokra az ukrán állampolgárokra vonatkozik, akik illegálisan hagyták el Ukrajnát. Hozzátette, hogy általánosságban ez a folyamat két összetevőből áll. Először is, a Unity Hub, a németországi ukránok központjai. Ez az irány magában foglalja az állam munkáját az ukrán közösséggel.

A diplomata megjegyezte, hogy rendkívül fontos elmagyarázni az embereknek, milyen lehetőségek vannak a hazatérésre. Ahogy megjegyezte, az első Unity Hub már aktívan működik Berlin központjában, és fokozatosan bővíti tevékenységét.
„A második (komponens – a szerk.) annak kidolgozása, hogyan tudjuk a németekkel közösen elősegíteni a visszatérést. Ezért létrehoztak egy munkacsoportot az ukrán és a német minisztériumok között, ahol információcserét folytatnak” – magyarázta Makejev.
A nagykövet megerősítette, hogy már folyamatban van a mechanizmusok kidolgozása az Ukrajnát illegálisan elhagyó, hadköteles korú férfiak hazaküldésére. „Egyelőre nem fogom nyilvánosságra hozni ezeket a mechanizmusokat. Ezeket a munkacsoport keretében vitatják meg” – mutatott rá Olekszij Makejev.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás