Nem lesz katasztrófa, ha idén az IMF nem nyújt hitelt Ukrajnának – Hetmancev

Nem lesz katasztrófa, ha idén az IMF nem nyújt hitelt Ukrajnának – Hetmancev

14:35 Február 15, 2021

Politika 3193 2 хвилини

Українська

Ukrajnának sokkal nehezebb lesz túljutni a 2021-es esztendőn a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelrészlete nélkül, de a kölcsön elmaradása nem fog katasztrófával járni az ország számára – jelentette ki Daniil Hetmancev, a Legfelső Tanács pénzügyi bizottságának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A bizottsági elnök elmondta, hogy Ukrajna folytatja az együttműködést az IMF-fel. „Meggyőződésünk, hogy a 2021-es éven sokkal nehezebb lesz túljutnunk az IMF soron következő hitelrészlete nélkül, de ez semmiképp nem lesz katasztrófa” – tette hozzá, megjegyezve, hogy semmilyen katasztrófa nem lesz, mert Ukrajnának megvannak a megfelelő forrásai. Hangsúlyozta, hogy teljesítik a költségvetési kötelezettségeket, az országban pénzügyi stabilitás, valutaárfolyam-stabilitás lesz.

Hetmancev negatív eredménynek nevezte az IMF-fel a napokban lezárult tárgyalások kudarcát. Ennek kapcsán kifejtette: tudni kell, hogy az együttműködés bármely nemzetközi szervezettel akkor lehetséges, ha ez kielégíti mind a nemzetközi szervezet, mind Ukrajna érdekeit. „Ezeken a tárgyalásokon meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt, hogy ne lépjünk túl a szuverenitásunkat és az ukránok érdekeit jelölő vörös vonalakon” – hangoztatta a bizottsági elnök.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei