Az USA a Trump elnöksége alatti „szünet” után ismét tagja lesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának

Az USA a Trump elnöksége alatti „szünet” után ismét tagja lesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának

10:16 Február 9, 2021

Politika 2505 4 хвилини

Українська

Az amerikai sajtó információja szerint, amely viszont megbízható washingtoni forrásokra hivatkozik, Joseph Biden elnök azt tervezi, hogy az Egyesült Államok ismét csatlakozik az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához. Bár a kezdeményezést még hivatalosan nem erősítették meg, ez egy újabb lépés a Bideni adminisztráció részéről, amelynek célja, hogy visszafordítsa Donald Trump „elszigeteltségi politikáját”.

Mint ismeretes, Donald Trump majdnem három évvel ezelőtt vonta ki az Egyesült Államokat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. Abban az időben, véleménye szerint a Tanács túlságosan kritizálta Izraelt, túl sok országot vádolt az emberi jogok megsértésével vádolták és nem vitte végbe a Washongton által követelt reformokat és változásokat.

Egyébként Donald Trump külpolitikai irányvonala ahhoz vezetett, hogy az Egyesült Államokat számos világ szervezetből és nemzetközi csoportból lépett ki.

Trump hivatali ideje alatt az Egyesült Államok „elhatárolta magát” a nemzetközi ügyektől, kilépett a Párizsi klímaszerződésből, az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból, a WHO-val, az UNESCO-val és számos más nemzetközi szervezettel kötött egyezményből. Joe Biden azonban már újracsatlakoztatta az USA-t a Párizsi chartához és a WHO-hoz.

Ezen kívül Nikki Haley az USA állandó ENSZ képviselőjeként (az Egyesült Államokban egy miniszteri posztnak felel meg) felszólította a Tanácsot a szükséges reformok végrehajtására. A múlt hónapban kijelentette, hogy ha Joe Biden visszacsatlakoztatja az országot a szervezetbe, akkor „az nyílt ellentéte lesz az USA emberi jogokért folytatott küzdelmének”.

De valószínűleg már senkit nem érdekel a véleménye. Informált források szerint, Anthony Blinken külügyminiszter és egy magas rangú amerikai diplomata Genfben hamarosan bejelenti az Egyesült Államok döntését, miszerint újracsatlakozik a szervezet tagságához, egyelőre szavazati jog nélkül annak érdekében, hogy a jövőben teljes jogú tagjává válhasson.

A sajtó arról is beszámolt, hogy ez az információ még nem kapott hivatalos megerősítést, de a folyamat már elindult. Valójában a Fehér Ház nem volt hajlandó nyilatkozni, és a Külügyminisztérium egyelőre nem válaszolt az újságírók kérdésére.

Biden adminisztrációjának képviselői arról nyilatkozták, hogy mindenképpen kezdeményezni fogják a Tanács reformját. Ugyanakkor úgy vélik, hogy a szervezet „fontos fórummá válhat azok számára, akik az egész világon küzdenek a zsarnoksággal és az igazságtalansággal”.

Ezen kívül az adminisztráció tisztviselői elmondták, az Egyesült Államok a szervezet három, teljes jogú tagja posztjának egyikére pályázik, amelyeket most Ausztria, Dánia és Olaszország tölt be.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei