Moszkva üdvözli a washingtoni javaslatot az Új START meghosszabbításáról

Moszkva üdvözli a washingtoni javaslatot az Új START meghosszabbításáról

17:40 Január 22, 2021

Politika 1898 4 хвилини

Moszkva üdvözli a washingtoni javaslatot az Új START nukleáris leszerelési megállapodás meghosszabbításáról öt évre – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Peszkov úgy fogalmazott, hogy Oroszország az egyezmény megőrzése és hatályának meghosszabbítása mellett száll síkra, de időt kell szánni a tárgyalásokra. A szóvivő szerint minden a javaslat részletein múlik, amelyeket Moszkva egyelőre nem kommentálhat, mert át kell tanulmányoznia. Peszkov nem tudta megmondani, hogy Washington az orosz nagykövetség útján továbbította-e már a javaslatait. Az egyezmény meghosszabbításakor a tárgyalófeleknek figyelembe kell venniük a kölcsönös aggodalmakat. Egy sor korábbi washingtoni feltétel nem felel meg Moszkvának – tette hozzá a szóvivő.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője korábban úgy nyilatkozott, hogy az új amerikai kormányzat javasolni fogja Oroszországnak az Új START-egyezmény meghosszabbítását öt évre. Mint fogalmazott, „ez az egyetlen egyezmény, amely féken tartja Oroszország nukleáris erejét, egyfajta horgonya a két ország közötti hadászati stabilitásnak”.

Az Új START az 1991-ben Mihail Gorbacsov akkori szovjet elnök és George H.W. Bush volt amerikai elnök által aláírt START I. utódja. Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama volt amerikai elnök írta alá 2010-ben, és 2011-ben lépett hatályba. Bőven az alá korlátozza a két ország nukleáris arzenálját, mint amilyen a hidegháború idején volt. A két ország a megállapodásban vállalta, hogy nem állítanak hadrendbe összesen 700-nál több nukleáris töltetet célba juttatni képes interkontinentális ballisztikus és tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, illetve nehézbombázót, 1550-nél több robbanótöltetet és 800-nál több indítóállást.

Az Új START az egyetlen, még hatályban lévő fegyverkorlátozási egyezmény a két ország között, de február 5-én lejár. Az egyezmény már egy jó ideje feszültség forrása volt Washington és Moszkva között, mert nem tudtak megállapodni a hosszabbítás feltételeiben. Donald Trump volt amerikai elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Kínát is vonják be a nukleáris leszerelési megállapodásba, de Peking ezt elutasította. Tavaly októberben Vlagyimir Putyin javasolta az egyezmény feltételek nélküli meghosszabbítását egy évre, de Washington ezt elutasította.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei