Az ANO elnöke megszüntette politikusi és üzletemberi szerepének összeférhetetlenségét

Az ANO elnöke megszüntette politikusi és üzletemberi szerepének összeférhetetlenségét

10:55 December 5, 2025

Politika 105 3 хвилини

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtökön este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt. Ezt a politikus a közösségi hálón nyilvánosságra hozott egyik videójában közölte. Leszögezte: az Agroferttel ezentúl nem lesz semmiféle kapcsolata, és a politikából való távozása után sem válik újra a cég tulajdonosává.

A lépéssel Babis a politikusi és a vállalkozói szerepe közti összeférhetetlenséget kívánja megoldani.

„Ezzel teljesítettem az államfő azon feltételét, amelyhez kormányfői kinevezésemet kötötte” – szögezte le.

„Üdvözlöm azt a világos és érthető módot, amellyel Andrej Babis teljesítette megállapodásunkat és nyilvánosan elmagyarázta összeférhetetlenségének megoldását. Úgy döntöttem ezért, hogy kedden, december 9-én reggel kilenc órakor kinevezem kormányfővé. Tiszteletben tartom a képviselőházi választások eredményét és a koalíciós kormányalakítási tárgyalások eddigi menetét” – reagált a pártvezető bejelentésére csütörtök este Petr Pavel államfő szintén a hírtévében.

A hatályos cseh törvények szerint egy kormánytag nem lehet tulajdonosa olyan vállalatnak, amely állami támogatásokra jogosult. A köztársasági elnök ennek a problémának a megoldását szabta feltételül annak, hogy Babist kormányfővé nevezze ki és kormányalakítással bízza meg.

Az Agrofert részvényeit a jövőben egy tröszti struktúrán keresztül egy független személy fogja kezelni, és ugyancsak egy független személy fogja ezt ellenőrizni. Babis hozzátette: halála után a holdingot gyermekei fogják örökölni.

A döntés visszavonhatatlan, és messze meghaladja a törvényes követelményeket – hangsúlyozta a pártelnök a videóban, amelyet a közszolgálati hírtelevízió (CT24) ismertetett. Ezt követően megalakulhat az új koalíciós kormány, amelyet az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal, valamint az Autósok párttal együtt készül létrehozni.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei