Kuleba a tervezett Szijjártó-látogatásról: fenéken billentjük, aki átlépi a vörös vonalakat

Kuleba a tervezett Szijjártó-látogatásról: fenéken billentjük, aki átlépi a vörös vonalakat

17:36 Január 14, 2021

Politika 8963 2 хвилини

Українська

Kijev tervezi Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatását, amelynek célja a kiút keresése abból a válságból, ami úgy keletkezett, hogy egyes magyarországi tisztségviselők beavatkoztak Ukrajna belügyeibe a múlt évi választások idején – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, adta hírül a Jevropejszka Pravda hírportál.

A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „tervezzük a látogatást, vendégségbe várom Pétert. A látogatása kimondottan politikai jellegű, lényegében be sem volt tervezve, nem volt semmilyen kétoldalú testület ülése a vizit előzményeként beütemezve.” Hangsúlyozta: „a látogatás célja kiút keresése abból a válságból, amely annak kapcsán keletkezett, hogy egyes magyar tisztségviselők beavatkoztak Ukrajna belügyeibe a tavalyi választások során.”

Kuleba kiemelte, hogy a kölcsönös tisztelet alapján az építő jellegű kapcsolatok és a megoldások keresése mellett száll síkra. De mint fogalmazott: „ha valaki nem tartja be ezt az elvet, és átlépi a vörös vonalakat, azt Ukrajna azonnal fenéken billenti. Ha ezeket a vonalakat nem hágják át, akkor barátságban leszünk, és fejlesztjük kölcsönösen előnyös együttműködésünket.”

(vb/eurointegration.com)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei