Moldova elnöke elmondta, mit vár a Zelenszkijjel való találkozótól

Moldova elnöke elmondta, mit vár a Zelenszkijjel való találkozótól

10:05 Január 6, 2021

Politika 5676 2 хвилини

Українська

Moldova újonnan megválasztott elnöke, Maia Sandu bejelentette, hogy országa készen áll az Ukrajnával való kapcsolatok helyreállítására, és ugyanezt várja Volodimir Zelenszkij elnöktől is.

Mint ismeretes, a szomszédos ország vezetője január 12-én látogat el Ukrajnába. A DW-nek adott interjújában említette a megvitatásra kérdéseket.

„Valamilyen munka folyt kormányzati szinten, de ebben a négy évben nem voltak elnöki szintű találkozók. Ezért kell helyreállítanunk a kapcsolatokat” – mondta Moldova elnöke.  

Elmondása szerinte az alábbi kérdésekről kellene tárgyalni Zelenszkij elnökkel:

  • a régió biztonsága;
  • mindkét ország útja az Európai Unió felé;
  • reformok, amelyeket végre kell hajtani, hogy közelebb vigyék mindkét országot az EU-hoz;
  • határok delimitációja (határvonal meghatározása tárgyalások útján). 

„Valamint a vízerőművek. Vagyis ezek konkrét kérdések” – tette hozzá Sandu.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei