Bukik a baloldali szlovén kormány: lemondott a miniszterelnök

Bukik a baloldali szlovén kormány: lemondott a miniszterelnök

21:21 Január 27, 2020

Politika 2698 3 хвилини

A baloldal szerint átmeneti kormányt kellene létrehozni, míg az ellenzéki jobboldali pártok új választásokat szeretnének.

Marjan Sarec hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be lemondását, és új választások kiírását kezdeményezte.

Ezt azzal indokolta, hogy a jelenlegi koalícióval és parlamenti helyzettel nem képes véghezvinni a szükséges reformokat.

Mindezt úgy jelentette be, hogy előtte állítólag nem egyeztetett koalíciós társaival, úgyhogy a viszony valószínűleg nem rózsás.

„A legkönnyebb elmenni és otthagyni a befejezetlen projekteket” – mondta Dejan Zidan házelnök, hozzátéve, hogy nem ért egyet Sarec azon kijelentésével, hogy a nézeteltérések miatt a koalíciós kormány nem tudott operatívan működni. Kijelentette továbbá, hogy a szociáldemokraták nem lesznek olyan átmeneti kormány tagjai, amelyet a jobboldal vezetne.

Janez Jansa volt miniszterelnök, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke ugyanakkor üdvözölte Sarec javaslatát, hogy új választásokat írjanak ki.

Felhívok mindenkit, hogy április második feléig – amikor nagy valószínűséggel kiírják az új választásokat – használjuk arra az időt, hogy elfogadjunk néhány halaszthatatlan törvényt – hangsúlyozta Jansa, akihez csatlakozott Matej Tonin is, a kereszténydemokrata Új Szlovéniának (NSi) elnöke. Tonin szerint is az volna a legjobb megoldás, ha az új miniszterelnök személyéről a választók döntenének.

Sarec valószínűleg szerdán hivatalosan is értesíti a parlamentet lemondásáról. A hatályos jogszabályok szerint a miniszterelnök lemondásával a kormány megbízása is automatikusan megszűnik. Mindazonáltal az a párt vagy pártok, akik rendelkeznek 46 képviselővel a 90 fős parlamentben, állíthatnak új miniszterelnök-jelöltet, amennyiben ez mégsem sikerül, másfél évvel a parlamenti választások után új választásokat írnak ki Szlovéniában.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei