Kuleba: Készen állunk a kapcsolatok normalizálására Magyarországgal, ha ő a szabályok szerint játszik

Kuleba: Készen állunk a kapcsolatok normalizálására Magyarországgal, ha ő a szabályok szerint játszik

19:57 December 29, 2020

Politika 6474 5 хвилин

Українська

Magyarország hangos kijelentései a „magyar kisebbség helyzetének romlásáról” csak politikai retorika, mivel Ukrajna teljesítette nemzetközi kötelezettségeit és a Velencei Bizottság ajánlásai szerint módosította az oktatási törvényt – nyilatkozta Dmitro Kuleba, az ukrán külügyi tárca vezetője a Deny kiadványnak adott interjújában, számolt be a 5.ua.

Kuleba megjegyezte, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel május végén, Budapesten megtartott első beszélgetése során elmondta, hogy az ukrán–magyar kapcsolatok újra lehet indítani, de sok akadály lesz az út során.

Az ukrajnai magyar kisebbség helyzetének romlásával kapcsolatos állítások kapcsán a nemzeti kisebbségekről szóló szovjet törvény hatályon kívül helyezését követően a külügyminiszter megjegyezte, hogy minden országnak joga van elfogadni azokat a jogszabályokat, amelyeket szükségesnek tart, betartva nemzetközi kötelezettségeit.

„Így igaz, elfogadtuk az oktatási törvényt. Mi, Ukrajna határozzuk meg, milyen lesz az oktatási rendszer Ukrajnában, nem Oroszország, nem Magyarország, nem Lengyelország, nem az Egyesült Államok és nem Kína. A Velencei Bizottság, az Európa Tanács testülete, számos észrevételt és ajánlást tett ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Elvégeztük a módosításokat, összhangba hoztuk a törvényt nemzetközi kötelezettségeinkkel. Kész, téma lezárva. Minden más: az USZSZK törvénye, az 1990-es és 2000-es ukrán törvény – ez mind politikai vita, retorika, amely nem befolyásolhatja a törvényi szabályozás minőségét”- mondta Kuleba.

A miniszter megjegyezte, hogy a diplomáciai kapcsolatok összetettsége ellenére Magyarország továbbra is az EU és a NATO tagja, és nincsenek agresszív tervei.

„De Magyarország a szomszédunk, és Ukrajnával szemben nincsenek agresszív tervei. Magyarország az EU és a NATO tagja, és meg kell találnunk a kölcsönös tiszteleten alapuló közös nevezőt. Magyarországnak tisztelnie kell minket, nekünk tisztelnünk kell Magyarországot. Nem engedélyezünk semmiféle „tamburinos táncot” Ukrajna területén. Ez a mi földünk, ez a mi népünk. Az etnikai magyarok Ukrajna állampolgárai, és ami a legfontosabb: társadalmunk szerves részét képezik” – mondta Kuleba.

A külügyminiszter szerint a magyarellenes hangulatot a szociális hálózatok mesterségesen „gerjesztik” és az ugyanolyan ukránok ellen irányulnak.

„Ez hisztéria nem a magyarok ellen szól, ez a hisztéria az ugyanolyan ukránok ellen szól, mint mindenki más, hisz mindannyian egy testnek vagyunk a részei – Ukrajna testének” – jelentette ki Kuleba.

A miniszter hozzátette, hogy a nyelvi vita kapcsán tervezett bizottsági ülések egy részét már megtartották, a soron következőket elhalasztották, de Ukrajna készen áll a szomszédjához fűződő kapcsolatok normalizálására.

„Néhány megbeszélésre már sor került, a többit tervezzük, és készen állunk azok megtartására. De éppen akkor, amikor nagy politikai problémánk van, mint például a helyi választásokon, egyértelmű, hogy nem ezek a bizottságok a legfontosabbak.  Az üléseket elhalasztottuk. De készen állunk a helyzet normalizálására, feltéve, hogy Magyarország betartja a szabályokat. Mi is készen állunk a szabályok szerint játszani” – hangsúlyozta.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei