Ha Budapest átlépi a vörös vonalakat Kárpátalján, a kezére csapunk – Kuleba

Ha Budapest átlépi a vörös vonalakat Kárpátalján, a kezére csapunk – Kuleba

12:00 December 25, 2020

Politika 12721 3 хвилини

Українська

Budapestnek joga van ahhoz, hogy törődjön a magyar közösséggel Kárpátalján, de ha túlmegy a vörös vonalakon, akkor a kezére ütünk – jelentette ki Dmitro Kuleba külügyminiszter az Ukrajina 24 tévécsatornának csütörtök este adott interjújában.

Az ukrán diplomácia vezetője a Kárpátalja körüli botrányokra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ukrán bűnüldöző szerveknek végezniük kell a munkájukat, és védeniük kell a nemzeti érdekeket. „Demokratikus országban élünk, ezért ha egy ügy a bíróság elé kerül, akkor ott ki kell derülnie, milyen a nyomozók bizonyítékainak és cselekményeinek a minősége” – tette hozzá. Magyarország – folytatta – szabadon érezte magát Kárpátalján, mert a központi ukrán hatalom nem fordított figyelmet a kárpátaljai helyzetre. Szerinte a helyzet 2017-ben változott meg, amikor elkezdődött a „helyes egyensúly” kialakítása, a helyzet kiegyenlítése. Amit most látunk, az ennek a folyamatnak a folytatása – mondta.

Kuleba kifejtette: „részünkről nagyon egyszerű a hozzáállás, mindig mondom a magyar kollégámnak: mi megértjük, hogy önöket nyugtalanítja a magyar nemzetiségűek sorsa Ukrajnában, jogukban áll törődni velük, de ezt az ukrán törvények által kijelölt vörös vonalakon belül kell tenniük. Néha átlépik ezeket a vonalakat, és mi a kezükre ütünk.”

A miniszter szerint az ukrán-magyar kapcsolatok hullámvasúthoz hasonlóan fejlődnek, egyszer lefelé, egyszer felfelé, de Ukrajna a párbeszéd egyetlen lehetőségétől sem zárkózott el. Mint emlékeztetett, nyáron, amikor a kapcsolatok felívelőben voltak, Ukrajnának sikerült megkapnia a bővített lehetőségeket biztosító NATO-partnerségi státust, mert Magyarország nem vétózta meg a döntést. „Magyarország nem fogja teljesen blokkolni Ukrajna kapcsolatait a NATO-val” – adott hangot meggyőződésének Dmitro Kuleba.

(vb/ukraina24.segodnya.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei