Brüsszel garantálná Ukrajna légi biztonságát
A Nyugat által tervezett rendszer vadászgépekkel és légvédelmi eszközökkel teremthet biztonságot, amely később Kijevig is kiterjedhet. Az európai országok közös tervet dolgoznak ki az ukrán légtér biztosítására.
Az ukrajnai háború negyedik évében újabb fordulat körvonalazódik: európai országok közösen vennék kezükbe az ukrán légtér biztosítását. A terv első lépésként Nyugat-Ukrajnára koncentrálna, ahol vadászgépek és földi légvédelmi rendszerek garantálnák a repülésbiztonságot. Ez tenné lehetővé, hogy a lembergi repülőtér és más nyugati légikikötők újraindítsák a polgári forgalmat – írta a Magyar Nemzet.

.A The Telegraph értesülései szerint a kezdeményezés célja nem csupán katonai: a polgári légi járatok visszatérése fontos feltétele lenne a menekültek hazatérésének és a külföldi befektetők megnyugtatásának is. A terv szerint a védőzóna fokozatosan kelet felé terjeszkedne, ha a felek betartják a tűzszüneti megállapodásokat, s akár Kijevig is elérhetne.
Európa ezzel lényegében egy „légvédelmi ernyőt” vonna Ukrajna fölé, ami politikai és gazdasági üzenet is: a háború közepette sem engedik, hogy az ország végleg elszigetelődjön. A javaslat ugyanakkor újabb vitákat nyithat meg a NATO és Oroszország közötti feszültség kezeléséről, hiszen az orosz vezetés minden eddigi külföldi katonai szerepvállalásra élesen reagált.
Ha a terv megvalósul, Ukrajna légi közlekedése évek óta először indulhatna újra, ami a gazdasági újjáépítés egyik legfontosabb feltétele lehet.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás