Belgium a békemegállapodás után fontolóra veszi csapatok küldését Ukrajnába
Belgium nem zárja ki annak lehetőségét, hogy katonákat küldjön Ukrajnába, az ország fontolgatja kontingensének részvételét az ukrán erők támogatásában – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál Theo Franken belga védelmi miniszter nyilatkozatára hivatkozva, amit az EU védelmi minisztereinek informális koppenhágai találkozóján tett.

A jelentés szerint a belga védelmi miniszter nem zárta ki, hogy belga katonákat küldenek Ukrajnába. „Ami az ukrajnai katonai kontingenst illeti, megfontoljuk” – mondta Theo Franken.
Maxime Prevot belga külügyminiszter a Benelux államok minisztereivel Odesszában tartott sajtótájékoztatóját követően bejelentette, hogy Belgium kész csapatokat küldeni Ukrajnába egy békefenntartó misszió részeként az Oroszország elleni háború befejezése után. Szerinte, amikor döntés megszületik az ukrajnai tűzszünetről, Belgium kész részt venni a megfelelő nemzetközi mandátummal rendelkező nemzetközi erőkben.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás