Athén megerősítette: Görögország kimarad a katonai garanciákból

Athén megerősítette: Görögország kimarad a katonai garanciákból

09:27 Augusztus 23, 2025

Politika 1284 2 хвилини

Українська

Athén ismételten hangsúlyozta álláspontját az ukrajnai háború ügyében: Görögország nem kíván katonai erővel részt venni a Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciákban – írja a Liner.hu.

Pavlosz Marinakisz kormányszóvivő a Skai televíziónak adott interjúban hangsúlyozta, az ország kész megvizsgálni, milyen módon tud támogatást nyújtani, de a görög katonák bevetése szóba sem kerülhet. A szóvivő így fogalmazott: „Mi, más országokhoz hasonlóan, készek leszünk megválaszolni azt a kérdést, hogy milyen segítséget tudunk adni, de csapatok küldésével nem fogunk segíteni.”

Központi téma lesz a békefenntartás kérdése

Marinakisz kifejtette, a békefenntartó erők esetleges telepítése a következő egyeztetési szakasz egyik kulcspontja lehet. Mint mondta: „Minden nemzet maga dönti el, hogy mit tesz, és egyelőre bármilyen erről szóló beszéd idő előtti.”

A görög álláspont egyértelmű: Athén már hosszabb ideje tartja magát ahhoz a vonalhoz, hogy saját katonáit nem küldi Ukrajnába, függetlenül a tárgyalások kimenetelétől.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei