Moldovában egyenlővé tették az orosz nyelvet az államnyelvvel

Moldovában egyenlővé tették az orosz nyelvet az államnyelvvel

13:46 December 18, 2020

Politika 5961 2 хвилини

Українська

A moldovai parlament elfogadta a nyelvek működéséről szóló törvényt, amelyben az oroszt az „interetnikus kommunikáció nyelveként” ismeri el és egyenértékűvé teszi az államnyelvvel. A hírt az Interfax közölte.

Az új törvény szerint a hatósági szerveknél, valamint a Moldovában található vállalkozásoknál és szervezeteknél folytatott szóbeli és írásbeli kommunikáció nyelve ezentúl az állampolgár által választott államnyelv és/vagy orosz nyelv.

A rendelet azt is előírja, hogy „az államnak meg kell teremtenie az orosz nyelv használatának és fejlesztésének minden feltételét”. A dokumentum kötelezi az országban előállított árucikkek és meglévő szolgáltatások, gyógyszerek, valamint az állami és közintézmények névtábláinak lefordítását orosz nyelvre. A törvény ugyanakkor kötelezi az állami intézmények vezetőit arra, hogy beszéljék az államnyelvet.

Emellett a moldovai parlament véglegesen feloldotta a tévé- és rádiócsatornák Oroszországból történő sugárzására vonatkozó korlátozásokat is.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei