Tusk szerint lehetséges az ukrajnai háború befagyasztása a közeljövőben
Oroszország Ukrajna elleni háborúja hamarosan befagyhat, és ez „inkább előbb, mint utóbb” bekövetkezhet – jelentette ki pénteken Donald Tusk lengyel miniszterelnök, számolt be az rbc.ua hírportál a The Guardian című brit lapra hivatkozva.

A jelentés szerint Tusk a kijelentését a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélése után tette. „Vannak bizonyos jelek, nekem is van egy olyan megérzésem, hogy a konfliktus befagyasztása lehetséges. Nem akarom azt mondani, hogy »a háború vége«, hanem inkább azt, hogy a »konfliktus befagyasztása« hamarabb, mint utóbb bekövetkezhet” – mondta.
A lengyel miniszterelnök szerint van remény erre, mivel ma jár le a határideje Donald Trump amerikai elnök ultimátumának. Szerinte Zelenszkij „nagyon óvatos, de továbbra is optimista”.
„Az ukrán fél nagyon érdekelt abban, hogy Európa, beleértve Lengyelországot is, részt vegyen a jövőbeli tűzszünet, és ezt követően a béke alakításában. Mi is nagyon érdekeltek vagyunk abban, hogy béke uralkodhasson a régiónkban, mivel ez a biztonságunkra is nagyon pozitív hatással lenne” – tette hozzá Donald Tusk.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás