karpat.in.ua

Donald Trump saját Kongresszusával veszett össze az Egyesült Arab Emírségekkel kötött katonai megállapodás miatt

A jelenlegi amerikai elnöknek az a szándéka, hogy végig vigye az Egyesült Arab Emírségekkel kötött megállapodást, és nem engedi meg, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa (két kamarás parlament, amely a Szenátusból és a Képviselőházból áll) megakadályozza ebben.

A közelmúltban vált ismertté, hogy Donald Trump amerikai elnök hivatalosan azzal fenyegetőzött, hogy megvétózza a Kongresszus azon kísérletét, miszerint blokkolja katonai termékek eladásának tervét az Egyesült Arab Emírségeknek 23 millió dollár összegben, közölte az Aljazeera, népszerű iszlám kiadvány.

A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint az értékesítés az USA külpolitikájának és nemzeti biztonságának érdekeit szolgálják, mivel lehetővé teszik az Egyesült Arab Emírségek számára, hogy „megfékezzék Irán növekvő agresszív viselkedését és fenyegetéseit” az Izraellel kötött, a kapcsolatok normalizálásáról szóló közelmúltbeli megállapodást követően.

Itt meg kell értenünk, hogy az elnök vétója várható volt. Donald Trump adminisztrációja még november 10-én közölte az USA Kongresszusával, hogy jóváhagyta a General Atomics, a Lockheed Martin Corp és a Raytheon Technologies Corp termékeinek széles körű értékesítését az Egyesült Arab Emírségeknek. A megállapodás 50 darab F-35-t, a világ legfejlettebb vadászgépét, több mint 14 000 bombát és lőszert, valamint drónokat foglal magában.

Ilyen esetekben az amerikai törvény előírja, hogy a nagy fegyverügyleteket megvitatásra a Kongresszus elé kell terjeszteni, ami lehetővé teszi a szenátorok számára, hogy szavazzanak a számukra elfogadhatatlan határozatokról.

Ahhoz viszont, hogy az ilyen határozatok hatályba lépjenek, meg kell, hogy vizsgálja a republikánusok által vezetett Szenátus valamint a demokraták által felügyelt Képviselőház, ennek eredményeként megszerezze a szavazók kétharmadát mindkét kamarában, hogy „túlélje” Trump elnök vétóját.

A kritikusok már kijelentették, hogy az USA jelenlegi elnökének adminisztrációja az eladás felgyorsítására törekszik, mivel közvetítői szerepet tölt be az Emírség és Izrael közötti megállapodás normalizálásában, nagyon kevés információt nyújtott be, beleértve azon garanciákat, hogy a fegyverek nem kerülnek idegen kezekbe.

Ezen kívül, néhány amerikai törvényhozót az is aggasztja, hogy megsérthetik az Egyesült Államok által biztosított garanciákat, miszerint Izrael megőrzi katonai fölényét a régió többi országával szemben. Izrael azonban, amelynek erős támogatottságot élvez az Egyesült Államok Kongresszusában, kijelentette, hogy nem ellenzi a megállapodást.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ebből a szembenállásból ki kerül ki győztesen.

NEWSMAKER