Tuskék meggondolták magukat, mégsem akarják elismerni a vereséget

Tuskék meggondolták magukat, mégsem akarják elismerni a vereséget

19:22 Június 22, 2025

Politika 1100 4 хвилини

Vita alakult ki a június 1-jei lengyel elnökválasztás eredményének elismeréséről Andrzej Duda államfő és Donald Tusk miniszterelnök között, a témában a két politikus szombaton a közösségi médiában üzent egymásnak.

Donald Tusk szombaton az X-en Andrzej Dudát, Karol Nawrocki megválasztott elnököt, valamint Jaroslaw Kaczynski volt kormányfőt, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt elnökét szólította meg. „Nem vagytok csak úgy egyszerűen, emberi módon kíváncsiak a valódi választási eredményre?” – tette fel a kérdést Tusk. Hozzáfűzte: „A tisztességeseknek nincs mitől tartaniuk”.

Tusk bejegyzésének előzménye, hogy a fő kormánypárti frakció, a Polgári Koalíció egyes politikusai a médiában az elnökválasztás június 1-én megtartott második fordulójában leadott összes szavazat újbóli átszámlálását követelték. A választáson Karol Nawrocki 10 606 877 szavazatott kapott, riválisa, Rafal Trzaskowski kormánykoalíciós jelölt pedig 10 237 286 szavazatot nyert el az országos választási bizottság (PKW) hivatalos eredményei szerint.

Mindeközben egyébként maga Donald Tusk nem követelte az összes szavazat újraszámlálását, noha többször beszélt a legfelsőbb bírósághoz benyújtott választási panaszok alapos átvizsgálásának szükségességéről.

Pénteki sajtóértekezletén a miniszterelnök felszólította Andrzej Dudát, hogy vonja vissza azt a márciusi döntését, mellyel megvétózta az elnökválasztás érvényességét megerősítő legfelsőbb bírósági testület összetételének megváltoztatását célzó, a parlamentben előzőleg megszavazott törvényt. A jelenlegi legfelsőbb bírósági testület törvényességét a kormánykoalíció nem ismeri el.

Andrzej Duda szombaton az X-en úgy válaszolt a miniszterelnök bejegyzésére: Donald Tusk „és kollégái nem tudnak beletörődni az elnökválasztási vereségükbe”. A választók döntése egyértelmű volt, és a PKW hivatalosan ki is hirdette az eredményt – hangsúlyozta az elnök.

Felszólította a kormányzati politikusokat, hogy „tartsák magukat távol az elnökválasztáson leadott szavazólapoktól”, amelyeknek esetleges ellenőrzése a legfelsőbb bíróság és a PKW hatáskörében van. Az államfő felidézte: a kormánykoalíció által kétségbe vont legfelsőbb bírósági kamara megerősítette a jelenlegi kormánykoalíció létrehozását lehetővé tevő 2023-as parlamenti választás eredményét is, és Tusk „ennek köszönhetően lett kormányfő”.

Az említett legfelsőbb bírósági kamara a múlt héten a hozzá benyújtott választási panaszok alapján összesen 13 választási körzetben leadott szavazólapok ellenőrzését rendelte el, az ügyben a testület jövő héten foglal állást. A vizsgált szavazatok száma nem lényeges a választási eredmény szempontjából.

A lengyel jog szerint a megszámlált szavazatokat csak azokban a körzetekben lehet ellenőrizni, amelyekre vonatkozóan panasz érkezett a legfelsőbb bírósághoz.

A szavazatok általános, országos szintű átszámlálása, amely összesen több mint 31 ezer körzetet érintene, nem rendelhető el.

Karol Nawrockit korábbi bejelentések szerint augusztus 6-án iktatják be államfőnek.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei