Putyin kész közvetíteni Izrael és Irán között

Putyin kész közvetíteni Izrael és Irán között

13:26 Június 19, 2025

Politika 425 2 хвилини

Українська

Az Irán és Izrael közötti konfliktus eszkalációjáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin, Oroszország és Mohamed bin Zájid Ál Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke; Putyin megerősítette, hogy Oroszország kész közvetíteni a szemben álló felek közötti párbeszéd előmozdításában – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az elnökök aggodalmukat fejezték ki a konfliktus eszkalációja miatt. Hangsúlyozták a harci cselekmények beszüntetésének és az iráni nukleáris programmal kapcsolatos kérdések rendezésének fontosságát.

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerzési Szolgálat (SZVR) igazgatója „kritikusnak” nevezte az Irán és Izrael között kialakult helyzetet – számol be róla az MTI.

Az orosz sajtónak Szentpéterváron nyilatkozva elmondta, hogy az SZVR kapcsolatban áll az iráni és izraeli hírszerző szolgálatokkal.

Marija Zaharova külügyi szóvivő a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a nukleáris fenyegetés a Közel-Keleten nem elméleti, hanem gyakorlati dimenzióval bír az atomerőművek elleni támadások miatt.

„Mindez nem csupán eszkalációhoz vezet, hanem közvetlen fenyegetést jelent a régióra és a világra, mivel a támadások békés nukleáris létesítményeket érintenek” – hangsúlyozta.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei