
Zelenszkij fontos megbeszélésre számít Trumppal a G7-csúcstalálkozón
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök várhatóan találkozik Donald Trump amerikai elnökkel a június 15-17. között megrendezésre kerülő G7-csúcstalálkozón, hogy megvitassák az Oroszország elleni „pokoli szankciókat” – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az ukrán elnök kijelentésére hivatkozva, amit Kijevben a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján tett.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Ez a szankciós csomag (Graham-Blumenthal törvényjavaslat) nagyon fontos számunkra. Megbeszéltük, megkerestek minket, nagyon pozitívan állunk hozzá. És igazán hálásak vagyunk nekik ezért.” Mint megjegyezte, a végső döntés továbbra is Trumpon múlik.
„Azt várom, hogy a G7-csúcstalálkozón lesz egy megbeszélésünk. És nagyon remélem, hogy ha addig nem születnek megfelelő döntések, akkor legalább azt meg tudom majd, hogy mennyire állunk közel ehhez a döntéshez. Fontos, hogy legyen koordináció az uniós országokkal, és megállapodás a lehetőségcsomagokkal kapcsolatos álláspontokról. Úgy vélem, hogy ez már egy előrelépés” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás