Alacsony részvételi arány miatt elbukott az olasz népszavazás
Olaszországban a szavazásra jogosultak 30,6 százaléka járult az urnákhoz, ami érvénytelenné tette a vasárnap és hétfőn rendezett népszavazást egyes munkajogi törvények módosításáról és a bevándorlók állampolgársági kérelmének gyorsításáról.
A belügyminisztérium végleges adatai szerint a részvétel 30,6 százalékos volt; a népszavazás érvényességéhez a szavazásra jogosultak több mint ötven százalékának kellett volna az urnákhoz járulnia.

A referendumot kezdeményező CGIL szakszervezeti tömörülés főtitkára, Maurizio Landini sajtótájékoztatóján elismerte, hogy nem érték el a kitűzött célt. Ezzel együtt jó kiindulási pontnak nevezte, hogy több mint 14 millió olasz élt a voksolás lehetőségével. Hangsúlyozta, hogy a népszavazási kérdések továbbra is napirenden maradnak.
A több mint ötmilliós tagságú szakszervezeti szövetség vezetője a választópolgárok távolmaradását részben a jobboldal népszavazás elleni kampányának tulajdonította, ami Maurizio Landini szerint demokratikus válsághelyzettel fenyeget.
Súlyos, komoly és elkerülhető kudarcnak nevezte az olaszoknak a népszavazás iránti érdektelenségét Giuseppina Picierno, a baloldali Demokrata Párt (PD) európai parlamenti képviselője, aki úgy vélte, az ellenzéki pártok hatalmas ajándékot adtak Giorgia Meloni kormányfőnek és a jobboldalnak.
A népszavazás három pontja a munka törvénykönyve módosítására vonatkozott, a negyedik pedig az Olaszországban tartózkodási és munkavégzési engedéllyel élő, Európai Unión kívüli bevándorlók esetében javasolta, hogy tíz helyett öt év után kérelmezhessék az állampolgárságot.
A részleges eredmények szerint az első három kérdésre a résztvevők több mint nyolcvan százaléka igennel szavazott, a bevándorlók állampolgársági kérelme gyorsítására azonban az urnákhoz járuló olaszok csaknem negyven százaléka nemet mondott.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás