Lengyelország bevezeti a volhíniai mészárlás áldozatainak emléknapját, Ukrajnának ez nem tetszik

Lengyelország bevezeti a volhíniai mészárlás áldozatainak emléknapját, Ukrajnának ez nem tetszik

20:43 Június 5, 2025

Politika 3358 3 хвилини

Українська

Lengyelország döntése, miszerint július 11-ét a „lengyelek ellen az OUN és az UPA által a Második Lengyel Köztársaság keleti területein elkövetett népirtás áldozatai nemzeti emléknapjává” nyilvánította, ellentmond Kijev és Varsó jószomszédi kapcsolatainak – közölte csütörtökön Ukrajna Külügyminisztériuma a Facebook-oldaln, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a lengyel szejm Facebook-oldalán megjegyezte: „1939 és 1946 között az ukrán nacionalisták… több mint százezer lengyelt öltek meg, többnyire falusiakat, lerombolták házaikat, és több százezer lengyelt kényszerítettek a Második Lengyel Köztársaság keleti területeinek elhagyására.” A közlemény szerint „a bűncselekmény tetőpontja 1943 júliusa volt”, a „hekatomba szimbolikus dátuma” pedig július 11.

Ukrajna Külügyminisztériuma viszont úgy véli, hogy a lengyel szejm döntése ellentétes az Ukrajna és Lengyelország közötti jószomszédi kapcsolatok szellemével. „Az ilyen egyoldalú lépések nem járulnak hozzá a kölcsönös megértés és megbékélés eléréséhez, amelyen országaink már régóta dolgoznak, különösen a Történelmi Párbeszéd Közös Ukrán-Lengyel Csoport keretében, amely a két ország kulturális minisztériumainak és nemzeti emlékezet intézeteinek részvételével működik” – tette hozzá a minisztérium.

Kijev, ahogy a Külügyminisztérium írta, „a közös történelmünk összetett lapjainak tudományos és pártatlan tanulmányozását szorgalmazza”, és úgy véli, hogy a megbékéléshez vezető út a párbeszéden és a kölcsönös tiszteleten keresztül vezet. E tekintetben felszólítja Varsót, hogy tartózkodjon azoktól a lépésektől, amelyek fokozhatják a feszültséget a kétoldalú kapcsolatokban. „A Lengyel Köztársaság szejmje határozatának elfogultsága és politikai kontextusa ellenére továbbra is folytatjuk a kutatási és exhumálási munkálatokat Ukrajna, illetve Lengyelország területén. Már vannak gyakorlati eredményeink ezen az úton, amelyeket a jövőben tovább kell fejlesztenünk” – jegyezte meg a Külügyminisztérium.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei