
Saját szakállára állította le Pete Hegseth az Ukrajnának szánt katonai segélyszállítmányokat
Nagyjából egy héttel azután, hogy Donald Trump megkezdte második ciklusát, az Egyesült Államok leállított 11 teherszállító repülőjáratot, amelyek amerikai légibázisokról szállítottak tüzérségi lőszereket és más fegyvereket Ukrajnába – tudta meg a Reuters.
A hírügynökség szerint órákon belül kétségbeesett hívások érkeztek Washingtonba Kijevből és a szállítmányokat koordináló lengyelektől, de sem a Fehér Házban, sem a Pentagonban, sem a külügyminisztériumban nem tudtak válaszolni arra, hogy ki adott utasítást a szállítmányok leállítására, és végleges-e a döntés. Egy héttel később újraindultak a szállítások.

A Reuters most azt írja, hogy értesüléseik szerint Pete Hegseth védelmi miniszter szóban adott utasítást a szállítások leállítására azután, hogy január 30-án nemzetbiztonsági vezetőkkel együtt egy Ukrajnáról szóló megbeszélésen vett részt az Ovális Irodában. A találkozón felmerült ugyan az Ukrajnába szánt segélyek leállítása, de az elnök erre nem adott utasítást, és sem Trump, sem a megbeszélés más résztvevői nem tudtak Hegseth lépéséről.
A Fehér Ház a Reutersszel azt közölte, hogy Hegseth a kormány akkori álláspontjának megfelelően járt el, de arra nem adtak magyarázatot, hogy a döntéshozatali folyamatban részt vevők miért nem tudtak erről, és utána miért változtatták meg a döntést. A szállítmányok törlése egyébként több millió dolláros költséggel járt az Egyesült Államok szállítási parancsnoksága számára.
A történtek a Reuters szerint a Trump-kormányzaton belüli véletlenszerű politikai döntéshozatalra világítanak rá és arra, hogy az utasítások rendje még a magasrangú tisztviselők számára is tisztázatlan. Normális esetben egy szövetségesnek nyújtott katonai támogatás befagyasztását alaposan megvitatják a nemzetbiztonsági vezetők, és az elnök hagyja jóvá – jegyzi meg a hírügynökség, amely arra is kitér, hogy a Pentagon munkáját belső nézeteltérések, mély sérelmek és a tapasztalat hiánya hátráltatja.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás