
Németország Merz vezetésével Ukrajna első számú partnerévé válhat – Melnik nagykövet
Németországnak Friedrich Merz kancellár vezetésével minden esélye megvan arra, hogy Ukrajna fő partnerévé, valamint Európa vezetőjévé váljon – jelentette ki hétfőn Andrij Melnik, Ukrajna brazíliai nagykövete az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
A jelentés szerint Melnik elmondta:
„Személyes meggyőződésem szerint Németországnak minden esélye megvan arra, hogy Ukrajna első számú partnerévé váljon. Elérkezett az a történelmi pillanat, amikor Németország Európa igazi vezetőjévé válhat, és nemcsak gazdasági hatalomként. A leendő kancellárnak, Friedrich Merznek, akit jól ismerek, ilyen geopolitikai ambíciói vannak.”

A diplomata hozzátette, hogy Németország érdeke ma az lehet, hogy elfoglalja Kijev legfontosabb partnerének helyét a béketárgyalásokon a teljes körű háború megoldása érdekében. Szerinte a németek régen büszkék voltak arra, hogy az Egyesült Államok után a második helyen álltak Ukrajna fegyverellátásában. Merz különösen 2022-ben támogatta Kijevet, és gyakorolt nyomást Olaf Scholz kancellárra, hogy Berlin lépje át a vörös vonalakat, és lássa el Ukrajnát nehézfegyverekkel – emlékeztetett.
„Személyesen ismerem őt (Merzet – a szerk.), rendkívül ambiciózus, történelmi kategóriákban gondolkodó ember, hiszem, hogy a történelem egyik legsikeresebb kancellárjaként vonulhat be a történelembe, különösen most, amikor Európában és a világban a helyzet 1945 óta a legnehezebb. És mint igazi európai vezető, aki képes lesz megmenteni Ukrajnát azzal, hogy drasztikusan megnöveli a katonai segítségnyújtás mértékét ebben a kritikus pillanatban”
– fejezte ki reményét Andrij Melnik.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás