Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József

Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József

16:04 November 29, 2020

Politika 4506 2 хвилини

Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos – közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel.

Szájer József közleményében azt írta: a lemondását vasárnap nyújtotta be David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot”.

A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, „minden eddiginél ádázabb küzdelem” tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt.

A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni – tette hozzá.

Szájer József köszönetet mondott a választóknak, hogy szavazataikkal négyszer juttatták be a magyar Országgyűlésbe és szintén négyszer az Európai Parlamentbe. Kiemelte: mindkét intézményben teljes erejével hazáját szolgálta, de választott képviselői tevékenységének ezzel vége.

Közölte: a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladatait is – amelyekről később ad tájékoztatást – az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogja teljesíteni – írta.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei