
A Legfelső Tanács jóváhagyta a toborzó központok és a katonai orvosi szakbizottság alkalmazottainak büntetéséről szóló törvényjavaslatot
A dokumentum értelmében a toborzó központok és a katonai orvosi szakbizottság vezetői felelősségre vonhatóak az orvosi vizsgálat eljárásának megsértéséért.
A Legfelső Tanács első olvasatban jóváhagyta a toborzó központok és a katonai orvosi szakbizottság vezetőinek büntetőjogi felelősségre vonásának bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, számolt be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegramon március 12-én, szerdán. Elmondása szerint a 12442. számú törvényalkotási kezdeményezést 273 népképviselő támogatta.

A törvénytervezetet azért dolgozták ki, hogy biztosítsák a mozgósítási jogszabályok előírásainak az erre felhatalmazott személyek általi megfelelő végrehajtását, valamint az állampolgárok jogainak és szabadságainak tiszteletben tartását a mozgósítási intézkdések során.
A törvénytervezet Ukrajna Büntető Törvénykönyvének új cikkelyekkel való kiegészítését javasolja – 337 (1) A katonai szolgálatra való alkalmasság megállapítására irányuló orvosi vizsgálat (katonaorvosi vizsgálat) lefolytatására vonatkozó eljárás megsértése.
A parlamenti képviselők 2-től 5 évig terjedő büntetés kiszabását javasolják a katonai szolgálatra való alkalmasságot megállapító orvosi vizsgálati eljárás szándékos megsértése miatt abban az esetben, ami a szolgálatra nem kötelezett állampolgár behívásához, valamint az orvosi vizsgálat eredményeként az állampolgár felmentéséhez vezetett”.
A javaslat szerint az ismétlődő jogsértés, előzetes összeesküvés személyek csoportja által elkövetett jogsértés vagy különleges időtartam (a hadiállapot kivételével) 3-6 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, bizonyos tisztségek betöltésére vagy bizonyos tevékenységek végzésére való jog megvonásával 1-3 évig.
Ugyanakkor a hadiállapot idején elkövetett jogsértésekért 3-8 évig terjedő szabadságvesztést kell kiszabni, bizonyos tisztségek betöltésére vagy bizonyos tevékenységek végzésére való jog megvonásával 1-3 évig.
A 426. cikkely (2) A polgárok katonai szolgálatra való behívásának a katonai tisztviselő általi megsértése esetén büntetés kiszabását javasolja a behívási vagy katonai szolgálatba vételi eljárás katonai tisztviselő általi megsértése esetén, amely a törvény szerint nem kötelezett állampolgár behívását, illetve a szolgálat alóli jogellenes felmentését vagy a szolgálat alóli szabályok kijátszását eredményezte.
Az erre vonatkozó szabálysértésekért 2 évig terjedő szolgálati korlátozással vagy ugyanennyi ideig fegyelmi zászlóaljban való elzárással, vagy 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetés kiszabását javasolják.
Ugyanezen cselekmények egy különleges időszakban való elkövetéséért – 3-6 évig terjedő szabadságvesztés, bizonyos tisztségek betöltésére/bizonyos tevékenységek végzésére való jog megvonásával 2-3 évig.
Ha a cselekményt hadiállapot idején követték el, a büntetés 3-8 évig terjedő szabadságvesztés, bizonyos tisztségek betöltésére/bizonyos tevékenységek végzésére való jog megvonásával 1-3 évig.
A törvény elfogadása várhatóan jogi mechanizmust biztosít a toborzó központok vezetői és a katonai orvosi szakbizottság elnökei és tagjai által elkövetett, a védekezésre, a mozgósítási kiképzésre és a mozgósításra vonatkozó jogszabályok megsértésének gyors kivizsgálására.

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás