
A Moszkva elleni éjszakai összpontosított ukrán dróntámadás pótlólagos jelzés volt Putyinnak – Kovalenko
A teljes körű háború kezdete óta a legnagyobb dróntámadást intézte keddre virradó éjjel Oroszország moszkvai régiója ellen – számolt be az rbc.ua hírportál Andrij Kovalenkóra, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) Dezinformáció Elleni Központjának vezetőjére hivatkozva.
A jelentés szerint Kovalenko elmondta:
„Ez egy további jelzés Putyinnak, hogy a levegőben is érdekeltnek kell lennie a tűzszünetben. Nem csak az olajfinomítók, a drónok tömegesen repülhetnek Moszkvára, folyamatosan.”

A politikus elmondása szerint Oroszország lépcsőzetes légvédelmet épített ki Moszkva körül, hogy a főváros biztonságát megőrizze, akár az olajfinomítók árán is. A megfelelő támadások azonban továbbra is pánikot keltenek az oroszok körében – tette hozzá Andrij Kovalenko.
Keddre virradó éjjel Moszkva ismeretlen pilóta nélküli légijárművek által elkövetett támadásról számolt be, amely pusztítással és áldozatokkal járt. Az támadás miatt az oroszok óvintézkedési rendszert vezettek be a főváros összes repülőterén.
A moszkvai régió kormányzója, Andrej Vorobjov kezdetben egy halálesetet és három sérültet jelentett be, később azonban a sebesültek száma 20-ra nőtt. Az az oroszországi Rjazany térségében található Gyagilevo katonai repülőteret is támadás érte.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás