
Zelenszkij elhalasztotta szaúd-arábiai látogatását az Oroszország és az Egyesült Államok tárgyalása miatt
Volodimir Zelenszkij elnök úgy döntött, hogy elhalasztja szaúd-arábiai látogatását, nem akar „véletleneket” az orosz és amerikai illetékesek keddi találkozója után – számolt be az rbc.ua hírportál ukrán államfő a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A jelentés szerint Zelenszkijt arról kérdezték, hogy holnap találkozik-e Szaúd-Arábiában amerikai tisztségviselőkkel, mivel ott maradnak az oroszokkal folytatott tárgyalások után. Mint válaszában hangsúlyozta, Ukrajnát nem hívták meg az orosz és amerikai tisztségviselők szaúd-arábiai találkozójára. Washington és Moszkva ilyen tervei meglepetésként érték Kijevet – tette hozzá. „Nem tudom, ki marad ott, ki megy. Nem érdekel. Nem érdekel, ha a partnereink túl sokat foglalkoznak velünk. Nem akarok véletleneket, és ezért nem megyek Szaúd-Arábiába” – szögezte le.

Az elnök tisztázta, hogy Ukrajna már felvette a kapcsolatot Szaúd-Arábiával ebben az ügyben. Úgy döntöttek, hogy a látogatást március 10-re halasztják – jegyezte meg. Ugyanakkor megjegyezte, hogy amerikai tisztségviselőket várnak Kijevbe.
Ma az amerikai és az orosz delegáció találkozott Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában. A felek elsősorban Oroszország Ukrajna elleni háborújának megoldásáról tárgyaltak. Volodimir Zelenszkij elnök kifogásolta az Ukrajna részvétele nélküli találkozót. Ezért megígérte, hogy nem ismeri el az amerikaiak és az oroszok közötti tárgyalások eredményeit.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás