A KMKSZ lesz a harmadik politikai erő az új Ungvári Járási Tanácsban

A KMKSZ lesz a harmadik politikai erő az új Ungvári Járási Tanácsban

20:00 November 19, 2020

Politika 4943 7 хвилин

Eddig a KMKSZ frakciója volt a legnagyobb politikai erő – nyolc képviselővel – a korábbi Ungvári Járási Tanácsban. A közigazgatási reform során viszont létrehoztak egy 256 ezer lakosú megajárást, így az új 42 tagú járási tanácsba a bejutási küszöb átlépése is komoly feladat elé állította a magyar pártokat. Az október 25-i önkormányzati választásokon a KMKSZ a vártnál is jobb eredményt ért el, a harmadik politikai erővé vált a leadott, érvényes szavazatok 13%-ának megszerzésével. A történelmi sikerről Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét kérdeztük, aki eddig frakcióvezetőként irányította a magyar frakció munkáját a járási tanácsban.

– Mennyiben változtak meg a KMKSZ számára a feltételek a hatalmasra duzzasztott, új Ungvári járásban?

– Jelentősen, ugyanis eddig a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 74 ezer lakosa volt az Ungvári járásnak, amelynek 33,5%-a magyar nemzetiségű volt. Viszont a közigazgatási reform során járásunkhoz csatolták a Nagybereznai és a Perecsenyi járást, valamint a 120 ezer lakosú Ungvárt és a kilencezres Csapot, amelyek megyének alárendelt városok voltak eddig. Így jött létre a mostani 256 ezer lakosú megajárás, amelyben már csak 13% a magyarság részaránya. Az új, 42 tagú Ungvári Járási Tanácsba 10 párt indult az idei választásokon, amelyből nyolcan jutottak be, ők kaptak az ötszázalékos bejutási küszöbnél több szavazatot. Zelenszkij elnök pártjának lesz nyolc képviselője, a Ridne Zakarpattya 7, a KMKSZ 6, a Batykivscsina 6, a Jevropejszka Szolidarniszty 5, a Za Majbutnye 4, az OPZZS 3, Andrij Baloga Csapata pedig 3 képviselővel lesz jelen a tanácsban.

A KMKSZ az érvényes szavazatok 13,5%-át szerezte meg (11 196 szavazat), ami picit több mint a magyarok részaránya, ráadásul ne feledkezzünk meg arról, hogy a leadott szavazatok 12%-a érvénytelen lett.

– Az UMDSZ is állított listát, ők nem jutottak be?

– Az UMDSZ végzett az induló tíz párt közül az utolsó helyen, az érvényes szavazatok 2,3%-át szerezték meg, ami összesen 1 943 szavazat. Ha ezt a közel kétezer szavazatot is a KMKSZ listájára adták volna le, akkor számításaink szerint nyolc képviselőnk volna. De ne legyünk telhetetlenek, a hat képviselőnk a 42 tagú testületben 14,28%, tehát a papírformánál is jobb eredményt sikerült elérnünk. Ez azt jelenti, hogy ukrán szavazók is támogatták a KMKSZ-t, amit az is bizonyít, hogy milyen sokan szavaztak a listánkra a főként ukránok lakta körzetekben.

– Név szerint kik azok a képviselők, akik a KMKSZ listájáról bekerültek az Ungvári Járási Tanácsba?

– Bátori József, Kántor József, Bak Éva, Roják Mária, Mackó István és Braun László.

– Elképzelhető, hogy megint a KMKSZ adja majd a tanács alelnökét? Illetve ki lesz a frakció vezetője? Ugyanis elnök asszonyt a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselőjévé választották, amihez ezúton is gratulálunk.

– Már folynak a tárgyalások, hisz hamarosan meg kell alakuljon az új járási tanács. Szeretnénk elérni, hogy Mackó István továbbra is a tanács alelnöke maradhasson. Van rá esélyünk, de azt gondolom, hogy ha végül ez a tervünk sikerül majd, az már egy fontos eredmény lesz. A frakcióvezetőnk pedig Bátori József lesz, aki a korábbi öt évben a megyei tanácsban képviselte a KMKSZ-t.

– Említette, hogy a döntő részben ukránok által lakott körzetekben is sok szavazatot kapott a KMKSZ…

– Így van. Ungváron, a városban három körzet volt, ahol összesen 3 406 szavazatot kaptunk. A negyedik körzetben, amely a két hegyvidéki járást, a Nagybereznait és a Perecsenyit foglalja magába 485 szavazatunk volt, a legnagyobb magyar körzetben, amely a Nagydobronyi, Csapi és Szürtei kistérségeket foglalja magába, 5 671 szavazatot kaptunk, de itt az átlagnál is magasabb, 14% volt az elrontott szavazatok aránya. A hatos számú körzetben, amely Homokot, Onokócot, Börvingest és Szerednyét jelenti, 1 634 szavazatot kaptunk, ebből 1 028-at a Homoki kistérségben, ahol a KMKSZ nyerte meg a járási tanácsi választást – ez nagy dolog, hisz ott már kisebbségbe szorult a magyarság. Szép sikereket értünk el a kistérségi választások során is.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a választóknak, akik a KMKSZ listájára adták szavazatukat. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megszolgáljuk a bizalmukat. Ugyancsak köszönetet szeretnék mondani azoknak a képviselőjelölteknek, akik a KMKSZ jelöltjeként elindultak a választásokon, valamint a különböző szintű választási bizottságokban szerepet vállalt tagjainknak, aktivistáinknak, megfigyelőinknek és körzeteseinknek, mindazoknak, akik aktívan részt vettek ebben a munkában. Ez csapatmunka volt, hisz hivatalosan is több mint kétszáz ember dolgozott azért, hogy ezeket az eredményeket elérhessük.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei