A békemegállapodás több szakaszból áll majd és a tűzszünettel kezdődik – amerikai külügyminiszter

A békemegállapodás több szakaszból áll majd és a tűzszünettel kezdődik – amerikai külügyminiszter

20:09 Február 14, 2025

Politika 730 3 хвилини

Українська

Az Egyesült Államok békemegállapodást kíván elérni Ukrajnával kapcsolatban, és elképzelhető, hogy több ez lépcsőben valósul meg – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a sajtótájékoztatóján, számolt be pénteken az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Rubio elmondta, hogy Donald Trump amerikai elnök véget akar vetni az Oroszország és Ukrajna közötti háborúnak. „Nem csak tűzszünetre törekszik. Azt akarja, hogy vége legyen, ami nehéz lesz, és szakaszosan kell megtenni” – jegyezte meg. Egyúttal azt javasolta, hogy minden a tűzszünettel kezdődjön. „Nem egyeztek meg, nem is vitatták meg, én csak beszélek róla. Aztán olyan dolgok megnyitása, mint a humanitárius folyosók, és annak biztosítása, hogy a két fél ne támadja meg az energiainfrastruktúrát” – mutatott rá.

Az amerikai külügyminiszter úgy vélte, hogy Donald Trump nélkül nem születik békeszerződés, hiszen az amerikai elnök az egyetlen a világon, aki képes ilyesmit megszervezni. „De ennek globális erőfeszítésnek kell lennie. Nem csak nekünk, nem csak Európának vagy a NATO-nak. Úgy értem, a világ minden részéből az országoknak részt kell venniük benne” – tette hozzá. Azt is kijelentette, hogy Európának erős biztonsági garanciákat kell nyújtania Ukrajna számára. „Az európaiaknak késznek kell lenniük arra, hogy fellépjenek és megtegyék ezt. De sok kényes kérdésről kell beszélni: területi követelések, fegyverzetellenőrzés stb., nyelvi és kulturális kérdések, mindezt ki kell dolgozni” – hangoztatta.

Az amerikai diplomácia vezetője megjegyezte, hogy az Egyesült Államok érdekelt Ukrajna hosszú távú függetlenségében. „Ennek a jelenlegi gazdasági érdekeken kell alapulnia, legyen szó akár egy Ukrajnával való együttműködés lehetőségéről, egy vegyesvállalatról vagy valami hasonlóról, az ásványok kitermeléséről, a rendelkezésükre álló összes természeti erőforrásról, és ennek a pénznek egy része vissza fog térni az Egyesült Államok adófizetőihez az ott elköltött dollármilliárdok visszafizetésével, majd újrabefektetésével az ukrán infrastruktúra helyreállításába stb.” – emlékeztetett Marco Rubio.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei