Zelenszkij: Ukrajnában lehetetlen választásokat tartani a hadiállapot idején

Zelenszkij: Ukrajnában lehetetlen választásokat tartani a hadiállapot idején

13:43 Február 5, 2025

Politika 812 3 хвилини

Lehetetlen választásokat tartani Ukrajnában a hadiállapot idején, és ennek nem csak jogi akadályai vannak – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a Piers Morgan brit újságírónak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij hangsúlyozta: „Ami a legitimációmat illeti, az ország lakosságának 73%-a választott meg. 73%-a. Tudja, én mindig is azt mondtam, hogy nyitott vagyok bármilyen választásra. Igen, a háború alatt nem lehet választás. Szükség van törvénymódosításra, alkotmánymódosításra stb. Ezek nagy nehézségek. De vannak nem jogi, hanem nagyon emberi (nehézségek).”

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a hadsereg, az ideiglenesen megszállt területeken és külföldön élők milliói nem szavazhatnak majd a választásokon. „Kétségtelen, hogy véget ér a háború, véget ér a háború forró szakasza, majd, ha véget ér a hadiállapot, akkor természetesen választásokat írnak ki. Erre szükség van. Megvédjük a demokráciát, tehát erre szükség van” – tette hozzá.

Az államfő egyúttal arra is rámutatott, hogy Ukrajna most nem oldhatja fel a hadiállapotot, mert Vlagyimir Putyin orosz diktátor ezt akarja. Ha feloldják a hadiállapotot, az ukrán katonák többsége hazatér családjához – mondta. „Ki fog megvédeni minket? Milyen biztonsági garanciái vannak Ukrajnának? Miért nem jön nekünk újra Oroszország, hogy elfoglalja a földjeinket? Jönni fog! Biztonsági garanciák nélkül ez lehetetlen, ezért ezekre a kérdésekre választ kell kapnunk” – magyarázta Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1
A nap hírei