
Nem igaz Duda kijelentése, hogy megugrik a nemzetközi szervezett bűnözés az ukrajnai háború után – Külügyminisztérium
Ukrajna Külügyminisztériuma nem ért egyet Andrzej Duda lengyel elnök kijelentésével, miszerint Oroszország Ukrajna elleni háborújának a lezárulása után a nemzetközi szervezett bűnözés robbanásszerű növekedéséhez vezethet – számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a Külügyminisztérium megjegyezte, Kijev hálás Lengyelországnak az Ukrajnának nyújtott nagyszabású támogatásért, valamint személyesen Andrzej Duda elnöknek, amiért következetesen előmozdította Ukrajna érdekeit, és felhívta partnereit Ukrajna támogatásának a növelésére. „Ugyanakkor nem értünk egyet azzal, hogy az ukrán katonákat, akik ma életüket kockáztatva védik Európát az orosz inváziótól, az európai biztonságot fenyegető állítólagos veszélyként jelenítik meg” – hangsúlyozta a tárca.

Az ukrán külügy emlékeztettek arra, hogy 2014 után, amikor már ukránok százezrei fordultak meg a fronton, nem nőtt számottevően a bűnözés, illetve a Lengyelországot vagy Európát érő fenyegetés. Ezenkívül Ukrajna az orosz agresszió első évei óta kiemelt figyelmet szentel a katonák alkalmazkodásának, szocializációjának és integrációjának, és számít a partnerek további segítségére ebben a fontos ügyben.
Az ukrán katonák és veteránok nem fenyegetést, hanem biztonsági tényezőt jelentenek Ukrajna, Lengyelország és egész Európa számára. Ők a szabad és stabil európai jövő garanciája. Meggyőződésünk, hogy azok a bátor ukrán férfiak és nők, akik a hazájuk és az egész világ az orosz megszállókkal szembeni védelmére keltek, a legnagyobb tiszteletet érdemlik
– szögezte le a Külügyminisztérium.
(vb/rbc.ua)

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás