Eredménytelenül végződött a miniszterelnöki távértekezlet a polgármesterekkel hétvégikarantén-ügyben

Eredménytelenül végződött a miniszterelnöki távértekezlet a polgármesterekkel hétvégikarantén-ügyben

18:55 November 16, 2020

Politika 4198 2 хвилини

Українська

Eredmény nélkül ért véget Denisz Smihal miniszterelnöknek a megyeszékhelyek és megyei jogú városok polgármestereivel tartott hétfői távértekezlete a több városban vitatott hétvégi karantén ügyében – közölte a strana.ua hírportál egy névtelenül nyilatkozó résztvevő polgármesterre hivatkozva.

A forrás a hírportálnak elmondta, hogy a távkonferencia résztvevői megállapodtak abban, hogy csütörtökön folytatják a tanácskozást, de szerinte akkor sem születik majd értékelhető eredmény, mert a kormánynak nincs konkrét terve az adott helyzetre. Mint fogalmazott, a miniszterelnöki mondanivaló lényege az, hogy „most valamit kitalálunk, és csütörtökön valamit javasolni fogunk. Vagyis semmiről nem állapodtunk meg, jóllehet normálisan eltársalogtunk, hiszen intelligens emberek vagyunk.” A jelzése szerint az értekezlet süketek és némák párbeszéde volt.

Az anonim forrás azt is elmondta, hogy a távtanácskozás kezdeményezője Kirill Timosenko, az Elnöki Hivatal vezetőjének helyettese volt. Ő azt hangoztatta a tanácskozáson, hogy elég volt a polgármesterek önállóskodásából, a regionális politika ugyanis megváltozott, mindegyiküknél megvan a telefonszáma, hívják őt, elérhető lesz. Úgy vélte, már az is jó, hogy sikerült elbeszélgetni, majd kiderül, hogyan tovább.

(vb/strana.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei