A magyar kormány törvényjavaslatot dolgozott ki, amely gyakorlatilag megtiltja az azonos nemű pároknak, hogy gyermeket fogadjanak örökbe, amit a jogvédők LMBT közösség elleni támadásnak neveztek, közölte a Jevropejszka Pravda a Reuters-re hivatkozva.
A kormány egyben az Alkotmány módosítását is javasolta, amely előírja, hogy a gyerekeket a nemi szerepek keresztény értelmezésével és annak értékeivel összhangban kell felnevelni.
A törvényjavaslatot kedden késő este nyújtották be a Parlamentnek, nem sokkal azelőtt, hogy életbe léptek a szigorú karantén korlátozások.
A kormány szerint a javasolt változtatások növelik „a gyermekek jogainak érvényesülését az örökbefogadás során”.
A törvény javaslata, hogy az örökbefogadás csak a házaspárok számára legyen engedélyezett. Egyedülállók csak a családi ügyekért felelős miniszter külön engedélyével fogadhatnának örökbe gyermekeket.