Váratlanul kiállt Erdogan Oroszország önvédelme mellett

Váratlanul kiállt Erdogan Oroszország önvédelme mellett

14:25 November 20, 2024

Politika 727 2 хвилини

Українська

Oroszországnak lépéseket kellett tennie, hogy megvédje magát – reagált kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök az aktualizált orosz nukleáris doktrínára.

Erdogan a brazíliai G20-csúcstalálkozó margóján tartott sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a NATO-nak figyelmesen meg kellene vizsgálnia az orosz dokumentumot, amely bővítette azon katonai fenyegetések listáját, amelyek semlegesítése érdekében Moszkva megengedettnek tekinti nukleáris fegyverek alkalmazását.

„Oroszország ezen bejelentése mindenekelőtt válasz az ellene – hagyományos fegyverek alkalmazásával – megnyilvánuló álláspontra. Úgy vélem, ezt a kérdést a NATO tisztségviselőinek kellene meg kellene vizsgálniuk” – fogalmazott

„Oroszországnak meg kell lennie és meg is van a lehetősége arra, hogy megvédje magát és intézkedéseket hozzon saját védelmére. S rákényszerült erre.

Ugyanúgy, ahogy nekünk, NATO-tagországoknak meg kell védenünk magunkat és lépéseket tennünk ennek érdekében” – mondta a török elnök.

A török elnök hangsúlyozta, hogy hazája igyekszik fenntartani jó kapcsolatait Oroszországgal, de Ukrajnával is.

„A jelen helyzetben meg kell őriznünk kétoldalú kapcsolatainkat velük. Remélem, minél hamarabb sikerül elérni a végső tűzszünetet Oroszország és Ukrajna között és megteremteni az egész földkerekség által várva várt békét” – mondta.

Hozzátette, hogy Törökország továbbra is a békéért száll síkra annak ellenére, hogy a kijevi vezetés amerikai ATACMS-rakétákkal lőtte Oroszország területét, amely – mint fogalmazott – „nem pozitív” fejlemény.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei