Umjerov nagy ukrán rakétaprogramot jelentett be

Umjerov nagy ukrán rakétaprogramot jelentett be

16:27 Október 2, 2024

Politika 670 2 хвилини

Українська

Kijev a folyó év végéig vagy 2025 elején ismerteti a nagy ukrán rakétafejlesztési program részleteit, a partnerek már szóban beleegyeztek a finanszírozásba – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Rusztem Umjerov védelmi miniszternek a védelmi iparágak második nemzetközi fórumán tett bejelentésére hivatkozva.

A jelentés szerint Umjerov elmondta: „Mint önök is tudják, az utóbbi időben a rakétaprogramokra és a drónprogramokra helyeztük a hangsúlyt. Jövőre – vagy az év végére – sokat fognak hallani a nagy rakétaprogramról.” Mint hozzátette, Ukrajna már megkezdte a munkát a hazai ballisztikus rakétákon. A védelmi miniszter szerint a program „elég erős”. Külön megjegyezte, hogy Kijev már konzultált a partnereivel, ami után az utóbbiak „egyelőre szóban hozzájárultak ahhoz, hogy finanszírozzák, és a közeljövőben megkapjuk a végleges írásos választ partnereinktől”.

Az Oroszország elleni teljes körű háború során Ukrajna növelte a hazai fegyverek gyártásának ütemét. Amint azt Volodimir Zelenszkij elnök megjegyezte, Ukrajna évente 4 millió drónt tud gyártani. Ezenkívül bejelentette, hogy a közelmúltban sikeresen próbáltak ki egy ballisztikus rakétát.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei