Harris és Trump nevében összecsaptak az alelnökjelöltek

Harris és Trump nevében összecsaptak az alelnökjelöltek

15:10 Október 2, 2024

Politika 1132 7 хвилин

J.D. Vance ohiói republikánus szenátor New Yorkban csapott össze Tim Walz minnesotai demokrata kormányzóval. A vita a Közel-Keleten zajló háborús helyzettel kezdődött. A moderátor megkérdezte a jelölteket, hogy támogatnák-e Izrael Irán elleni megelőző támadását. Walz hangsúlyozta a stabilitás fontosságát, és bírálta Donald Trumpot, aki szerinte „a világ legveszélyesebb embere” a jelenlegi helyzetben. Vance viszont megvédte Trumpot, kijelentve, hogy a Trump-adminisztráció „békét teremtett”, és „stabilitást biztosított a világban”.

Mint azt a Magyar Nemzet kiszúrta, Walz viszont először összekeverte a két országot azaz Izraelt és Iránt, majd némi zavar után – Kamala Harris beszédeihez hasonlóan – rögtön egy mondaton belül igyekezett kedvezni az Izraelt, illetve a palesztinokat támogatóknak, amikor úgy fogalmazott, hogy alapvető, hogy Izraelnek meg kell tudnia védeni magát, és ki kell tudnia szabadítani a túszokat, valamint véget kell vetni a humanitárius krízisnek Gázában. Walzcal ellentétben Vance a valódi kérdésre is válaszolt, mondván Izrael joga eldönteni, hogy mit kell tennie a biztonsága érdekében.

A CBS News által New Yorkban szervezett összecsapást Tim Walz minnesotai kormányzó bizonytalanabbul kezdte, és olykor kereste a szavakat, miközben J. D. Vance ohiói szenátor az első pillanattól fogva magabiztosan kérte számon Kamala Harrisen, hogy hivatalban lévő alelnökként most is léphetne bizonyos kérdésekben.

Ha Kamala Harrisnek olyan nagyszerű tervei vannak a középosztály problémáinak megoldására, akkor most kellene bevezetnie őket – mondta Vance.

Tim Walzot, Harris harcostársát láthatóan akkor szorongatták meg legjobban, amikor felhozták azon korábbi nyilatkozatát, miszerint 1989 júniusában Hong Kongban tartózkodott a Tiananmen téri tüntetések idején. A valóság azonban az, hogy csak augusztusban utazott Ázsiába. A minnesotai kormányzó erre azzal felelt, az otthoni közössége tudja, hogy kicsoda valójában, és „néha fafej.”

Azon a nyáron érkeztem oda, és félrebeszéltem erről – magyarázkodott Walz.

A vitában szóba került az Egyesült Államokban pusztító Helene hurrikán is. A moderátor megkérdezte Vance-t, hogy mit tenne a Trump-adminisztráció a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. Vance hangsúlyozta, hogy támogatják a tiszta levegőt és a tiszta vizet, de azt állította, hogy a demokraták „szélsőséges” nézeteket vallanak a szén-dioxid-kibocsátásról.

Walz a Joe Biden amerikai elnök intézkedései nyomán az elektromosjármű-gyártásba és a napelem-gyártásba történt befektetésekkel példálózott.

Az illegális bevándorlásról szólva Vance hangsúlyozta, meg kell építeni a Trump által elkezdett falat, és végre kell hajtani a deportálásokat, kezdve a bűnöző migránsokkal. Walz ezzel szemben hangsúlyozta, hogy egy átfogó bevándorlási reform lehet a megoldás.

A vitában szóba került az abortusz is, amely kiemelkedően fontos kérdés az amerikai választók számára. Walz azt mondta, hogy a Demokrata Párt „támogatja a nőket és a szabadságukat, hogy döntsenek a saját testük felett.” Vance azonban azt mondta, hogy a Republikánus Párt „a család minden formáját támogatja.

Az Amerikában oly gyakori iskolai lövöldözésekkel és fegyveres bűncselekményekkel kapcsolatban J. D. Vance rámutatott, hogy azok legnagyobb részét illegális lőfegyverekkel követik el, márpedig Kamala Harris határpolitikája révén az országba áramló illegális fegyverek száma is megnőtt. A republikánus jelölt szerint fokozni kell az iskolák biztonságát, írta meg a Magyar Nemzet.

Walz szerint nem szabad erőddé változtatni az iskolákat, hagyni kell, hogy a gyerekek gyerekek legyenek.

A vitát a demokrácia helyzete zárta, amelyen a jelöltek eltérő véleményt képviseltek. Walz hangsúlyozta a január 6-i események súlyosságát, és azt mondta, hogy a Trump-adminisztráció „egyedülálló fenyegetést jelentett a demokráciára. Vance viszont azt állította, hogy a „igazi fenyegetés a demokráciára a cenzúra”.

Kiegyenlített volt a küzdelem, de Vance örülhet

A CNN elemzése azt nevezte a vita legnagyobb meglepetésének, hogy a manapság kifejezetten indulatos amerikai politikához képest ritkaságszámba menően „normális” volt, és kiemelték a két résztvevő szívélyes hangnemét és személyes támadásoktól való elzárkózását. Vance például egyszer sem hozta fel a Walz katonai múltja körüli ellentmondásokat, amelyeket korábban erősen kritizált. Emellett az olyan mostanra megszokott jelzők sem röpködtek, mint a „radikális” vagy az „őrült.”

A CBS felmérése alapján, melyet a vitát követő nézők körében készítettek, 42% állította, hogy J. D. Vance nyerte meg azt, míg 41% vélte úgy, hogy Tim Walz jött ki jobban. 17% szerint döntetlen született. A CNN gyorskutatása 51%-49% arányban Vance-t hozta ki győztesként, de ugyancsak egy hajszállal, bőven a +/- 5,3 pontos hibahatáron belül.

(origo.hu/portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei