Szerbia továbbra is veszélyt jelent Koszovóra és balkáni szomszédaira

Szerbia továbbra is veszélyt jelent Koszovóra és balkáni szomszédaira

14:12 Október 2, 2024

Politika 338 3 хвилини

Albin Kurti koszovói miniszterelnök ma Varsóban úgy értékelte, Szerbia továbbra is fenyegetést jelent Koszovóra és balkáni szomszédaira.

A varsói Biztonsági Fórumon a banjskai fegyveres támadást követően északon tett intézkedéseit azzal indokolta, hogy azok a biztonság fokozása, valamint a szerb és orosz befolyás megakadályozása érdekében történtek.

A Fókuszban a Nyugat-Balkán: kapcsolat a geopolitika és az európai integráció között témában a Beta híre szerint megemlítette az egy évvel ezelőtti banjskai fegyveres támadást, és párhuzamot vont Oroszország ukrajnai fellépése és Szerbia koszovói fellépésa között.

„Szerbia, amely ma ugyanaz, mint Milošević idején, továbbra is fenyegeti szomszédait, megsértve az államok szuverenitását és területét, beleértve Koszovót is. Ez a 2023. szeptember 24-i banjskai terrortámadásban csúcsosodott ki. Céljuk Oroszország 2018-as donbászi hadműveletének leutánzása. A támadás után rendőrségünk fegyverek ezreit kobozta el ” – mondta Kurti.

Kijelentette: nem túlzás azt állítani, hogy a rendőrség nemcsak Koszovót védte, hanem egy nyílt konfliktust is megakadályozott, amelynek nemzetközi következményei is lehetnek.

„Amíg Szerbia továbbra is destabilizálja Koszovó északi részét, Oroszország új konfliktusokat próbál nyitni” ‒ mondta Kurti.

A fokozott északi rendőri jelenlétről és az ezzel kapcsolatos döntésekről szólva elmondta, hogy azok a biztonság növelése és a törvényesség bővítése érdekében születtek.

„Amikor védelemről és biztonságról beszélünk, nem elég csak támogatni, hanem tenni is kell az érdekében. A haladás védelme ugyanaz, mint az emberek védelme. Északon új rendőrőrsöket hoztunk létre, benzintöltő-állomásokat hoztunk létre, és megkezdődött a cégek regisztrációja, ami előrelépést jelent az ország északi részének normalizálása felé. Elkötelezettek vagyunk a biztonság és a jólét biztosítása mellett, ami etnikai hovatartozástól függetlenül, elősegíti a békét” – mondta.

(vajdasagma)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei