Németh Zsoltot frakcióvezetőjének választotta meg az Európa Tanács konzervatív képviselőcsoportja

Németh Zsoltot frakcióvezetőjének választotta meg az Európa Tanács konzervatív képviselőcsoportja

11:21 Október 1, 2024

Politika 665 2 хвилини

Українська

Németh Zsoltot, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét választotta meg frakcióvezetőnek hétfőn az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) konzervatív képviselőcsoportja.

Németh Zsolt Strasbourgban, az MTI-nek telefonon elmondta: a strasbourgi székhelyű, 46 tagországból álló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egyhetes őszi ülésszakának első munkanapján a tanács konzervatív képviselőcsoportja azt követően választotta frakcióvezetőnek, hogy a korábbi vezető, a brit Ian Liddell-Grainger elvesztette mandátumát hazájának parlamentjében.

Németh Zsolt korábban két cikluson keresztül a nemzeti parlamentek delegáltjaiból álló PACE konzervatív frakciójának alelnöke volt.

Elmondta, a következő időben az lesz a frakció egyik legnagyobb feladata, hogy tovább tudja vinni, meg tudja erősíteni a kereszténydemokrata és konzervatív erők együttműködését.

„Az európai konzervatívok európai tanácsi frakciója a jövőbe mutat, ugyanis benne a konzervatívok és a patrióták is jelen vannak” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a frakció új nevet is felvett: Európai Konzervatívok, Patrióták és Társultak (European Conservatives, Patriots and Affiliates, ECPA). Ez lesz az új neve a frakciónak az Európa Tanácsban – mondta.

A képviselőcsoport szoros kapcsolatot kíván fenntartani az Európai Parlament konzervatív és patrióta frakcióival, valamint pártcsaládjaikkal is – tette hozzá Németh Zsolt.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei