Szijjártó: Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására

Szijjártó: Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására

11:08 Szeptember 25, 2024

Politika 711 4 хвилини

Українська

Közel ezer nap elteltével már nem az a kérdés, hogy miként vélekedünk a háborúról, hanem az, hogyan teremthető béke. Magyarország ezért kész támogatni minden békepárti kezdeményezést, hogy véget lehessen vetni az ukrajnai emberek szenvedésének – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ukrajnai háborúval foglalkozó ülésén kiemelte, hogy Magyarország a konfliktus szomszédságában közvetlenül szembesül annak negatív következményeivel, és hazánknak az elmúlt két és fél évben annak ellenére is fizetnie kellett ennek az árát, hogy semmilyen felelőssége nincs a harcok kirobbanásában.

„Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, vagy még pontosabban az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez” – mondta.

„Mert úgy gondoljuk, hogy a lehető leghamarabb békét kell teremteni. Ugyanis minél később lesz béke, annál több ember hal meg, annál több család fog szenvedni, annál több ember kényszerül menekülésre és annál nagyobb lesz a pusztítás” – figyelmeztetett felszólalásában. „És mi, magyarok a szomszédságban nem akarunk további pusztítást, nem akarunk további szenvedést, és nem akarjuk, hogy több ember meghaljon, különös tekintettel arra, hogy jelentős magyar közösség él Ukrajnában” – folytatta. „Ha őszinték vagyunk magunkhoz, és nem csak kommunikációs paneleket használunk, akkor szerintem nyilvánvaló, hogy amit eddig tettek, az egyáltalán nem működött” – vélekedett. Majd közölte, hogy a fegyverszállítások nem hozták közelebb a háború lezárását, a fegyverek számának növelése mindkét oldalon csupán még több áldozathoz és a harcok meghosszabbításához vezetett. Szijjártó Péter ezután rendkívüli aggodalmát fejezte ki az egyre fokozódó eszkalációs kockázatok miatt, külön kitérve az atomfegyverek használatára vonatkozó korábbi nyílt hivatkozásokra.

„Mi, magyarok a tűzszünet és a béketárgyalás megkezdése mellett érvelünk. Mi, magyarok úgy hisszük, hogy ez a leggyorsabb út a békéhez” – fogalmazott.

„Az eddig történtek bizonyítják, hogy nincsen megoldás a harctéren, ott csak halottak és pusztítás van” – fűzte hozzá.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy Magyarország a globális békepárti többséghez tartozik, és készen áll minden olyan kezdeményezésben részt venni, amely előmozdítja a béke ügyét.

„És reméljük, hogy az ENSZ közgyűlési hete közelebb visz minket a háború lezárásához, a békéhez, s az emberek szenvedésének végéhez a szomszédságunkban” – összegzett.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei