Trumppal is tárgyal az indiai kormányfő, Narendra Modi

Trumppal is tárgyal az indiai kormányfő, Narendra Modi

13:27 Szeptember 19, 2024

Politika 400 4 хвилини

Narendra Modi indiai miniszterelnök szeptember 21. és 23. között az Egyesült Államokba látogat, hogy részt vegyen a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéden (QUAD), valamint az ENSZ Közgyűlésén, miközben sűrű napirendjébe az is belefér, hogy találkozzon Donald Trump republikánus elnökjelölttel is.

A két politikus találkozója feszült pillanatban kerül megrendezésre: a Trump elleni vasárnapi merényletkísérlet után tartott sajtótájékoztatóján a volt elnök kampánya külpolitikai terveire is kitért, ennek részeként pedig több országot, köztük Indiát is, „nagy visszaélőnek” nevezett, amelyek úgy használják ki az Egyesült Államok által biztosított globális szabadkereskedelmet, hogy továbbra is rideg viszonyt ápolnak a szabad világ vezetőjével.

Modiról azonban sokkal szívélyesebben beszélt, és most szóban is gratulált az indiai miniszterelnök újraválasztásához.

Narendra Modi egy fantasztikus ember, és politikus. Bízom benne, hogy le tudunk ülni tárgyalni, hogy megoldjuk problémáinkat, és a jövőben országaink sikeresebb partnerek lesznek – mondta az újságíróknak Trump a Michigan állambeli Flintben tartott kampányeseményén.

Trump utoljára 2020-ban járt Indiában – akkor még elnökként –, a látogatás során Modival közösen többször is fogadkoztak, hogy sziklaszilárddá fogják tenni a két ország kapcsolatát. S bár az Egyesült Államok jelenleg India második legnagyobb kereskedelmi partnere Kína mögött, Biden elnöksége alatt nem sikerült a Nyugat felé terelni a dél-ázsiai gazdaságot.

Modinak ez lesz az első látogatása az Egyesült Államokban, mióta júniusban harmadik alkalommal is újraválasztották.

Az indiai kormányfő elsősorban a hazája, Ausztrália, Japán és az USA között tartott QUAD-találkozóra érkezik a Delaware állambeli Wilmingtonba, ahol Joe Biden amerikai elnök lesz a házigazda, ezt követően pedig New Yorkba utazik, hogy az ENSZ Közgyűlése előtt is beszédet mondjon.

Trump és Modi várhatóan vasárnap fog találkozni New Yorkban, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljanak az elnökjelölt India-politikájáról, a diplomáciáról és a közös projektekről.

A találkozó óriási lendületet adhat Trumpnak, aki, bár a novemberi választások közeledtével egyre nagyobb támogatásra tesz szert az Amerikában élő indiaiak körében, a CNBC felmérései szerint még mindig hátrányban van – a részben indiai származású – Kamala Harisszel szemben. Egy kézfogás Modival és a két ország közti kereskedelem és együttműködés kőbe vésése azonban rengeteg bizonytalan szavazót elcsábíthat a republikánusok oldalára.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei