A kiirtandó személyek listájára került Matteo Salvini

A kiirtandó személyek listájára került Matteo Salvini

19:30 Szeptember 12, 2024

Politika 317 3 хвилини

Az Olaszországban élő bevándorlók között egyre erősebb az iszlám radikalizálódás – írja a Mandiner.

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz hatóságok egy 28 éves marokkói férfit tartóztattak le iszlám propaganda terjesztése miatt Milánóban. A férfi a felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú migránsoknak fenntartott központban kulturális közvetítőként tevékenykedett.

A lap úgy tudja, hogy az olasz antiterrorista csoportok átfogó nyomozásának köszönhetően kiderült, az afrikai férfinak már korábban is volt dolga a hatóságokkal személyek, vagyon és kábítószer elleni bűncselekmények elkövetése miatt, a közelmúltban pedig terrorcselekményre való felbujtás miatt.

A hatóságok kivizsgálást indítottak ellene nemzetközi terrorizmus gyanújával. A nyomozások során kiderült, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanását követően egyre agresszívabb megfélemlítéseket tartalmazó videókat tett közzé az interneten.

Pusztulással fenyegette a nyugati világot és mindazokat, akik letérnek az Allah által kijelölt útról. A dzsihádot éltette és az iszlám messiás hírnökének tartotta magát, valamint arra is ígéretet tett, hogy kiirtja az összes hitetlent. Olyan általa készített videófelvételeket tett közzé a világhálón, melyeken fegyverek használatát mutatja be, amelyek a dzsihád megvívásához szükségesek.

Ezen felvételeket ráadásul többek között Giorgia Meloni miniszterelnöki hivatalába is elküldte, jelezve, hogy az idő elérkezett, készüljenek a szent harcra. Ráadásul Matteo Salvini, a Liga főtitkára és más kormánytagok is tisztátalannak számítottak, tehát a kiirtandó személyek listáján voltak.

Az olasz hatóságok végül letartóztatták, mivel úgy ítélték meg, hogy a fiatal bevándorlók körében is szélsőséges propagandát folytathat. Azt is veszélyesnek tartották, hogy a marokkói férfi kapcsolatot tartott olyan honfitársaival, akiket már korábban kitoloncoltak Itáliából, mivel nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek az ország számára.

(magyarhirlap.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei