karpat.in.ua

Magyarország Külügyminisztériuma tagadja, hogy beavatkoznának az ukrán választásokba

A magyar Külügyminisztérium szerint szó sincs arról, hogy Pótápi Árpád János kampányolni utazott Kárpátaljára.

A magyar külügy szerint nem tekinthető politikai beavatkozásnak, hogy Potápi Árpád János államtitkár arra buzdította Kárpátalján a magyarokat, szavazzanak a magyar jelöltre az önkormányzati választáson – írja a Szabad Európa.

Az ukrán külügy politikai agitációval vádolta Potápit és azzal, hogy kifejezetten a választás miatt utazott el Kárpátaljára, de a magyar külügy ezt sem tartja helytállónak: szerintük rendszeres látogatásai részeként látogatott ki ezúttal is a magyar kormány gazdaságfejlesztési, iskolafejlesztési, kulturális és egészségügyi programjai miatt, eközben viszont természetes, hogy szavazásra buzdította a helyieket.

„Azt pedig természetesnek tekintjük, hogy a magyar közösség tagjait a választáson való részvételre buzdítjuk, hogy legyen befolyásuk saját jövőjük, a közösségük, a lakóhelyük, otthonuk szempontjából fontos döntésekre, és ennek érdekében szavazatukkal is segítsék az erős magyar képviselet megteremtését a helyi és területi önkormányzatokban” – írta a Külügyminisztérium.

A választást október 25-én tartják.

(hvg.hu/szabadeuropa.hu)