Ukrajna majdani visszatérítési minisztériuma nem váltja ki a Külügyminisztériumot – helyettes házelnök

Ukrajna majdani visszatérítési minisztériuma nem váltja ki a Külügyminisztériumot – helyettes házelnök

19:45 Szeptember 7, 2024

Politika 1073 3 хвилини

Українська

A visszatérítési minisztérium elsősorban azokkal az ukránokkal fog dolgozni, akik kénytelenek voltak ideiglenesen elhagyni az országot, az életkörülményeik javításával fog foglalkozni – jelentette ki Olekszandr Kornyijenko, a Legfelső Tanács első elnökhelyettese az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.

Kornyijenko megjegyezte: egyelőre nem tudom megmondani, mikor áll fel a visszatérítési minisztérium, és ki vezeti majd. Ehhez megfelelő jelöltet kell találni. Szerinte egy ilyen minisztérium létrehozása nagyszabású feladat. Ugyanakkor a visszatérítési minisztérium egy technikai név, és másként is lehet nevezni – tette hozzá.

„A külföldi ukránokkal fog foglalkozni, elsősorban azokkal az ukránokkal, akik átmenetileg kénytelenek voltak elhagyni otthonukat. Most azt a tendenciát látjuk, hogy ez az átmeneti helyzet tartóssá válhat, és mi országként ezt nem szeretnénk. Szeretnénk olyan feltételeket teremteni, hogy most kényelmesebb legyen ott, jobb legyen dolgozni, élni, és nagyobb legyen a vágy, hogy vissza akarjanak térni” – tette hozzá a házelnök első helyettese. Azt is megjegyezte, hogy Volodimir Zelenszkij elnök egyik elképzelése szerint a minisztériumnak olyan helyeken kellene képviseleteket nyitni, ahol a legtöbb ukrán van,Varsóról, Berlinről és más fővárosokról van szó.

A Legfelső Tanács első elnökhelyettese jelezte, hogy az új minisztérium nem váltja ki a Külügyminisztériumot és a konzulátusokat. Szerinte támogatni kell egy ilyen minisztériumot a világban és elsősorban az Európai Unióban, mivel ez „kiegyenlít bizonyos egyensúlytalanságokat”, amelyek a partnerországokban a nagyszámú ukrán menekült miatt felhalmozódtak. Ugyanakkor elismerte, hogy a parlamenti képviselőknek bizonyos törvénymódosításokat kell végrehajtaniuk, konkrétan a többes állampolgárságról van szó. „Úgy gondolom, hogy ezt a vitát folytatni fogjuk, mert nagyon fontos szempont mind a kérdés és a visszatérítés is” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei